Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kontinens élelmezés-biztonsága a kiindulópont

A Közös Agrárpolitikáról (KAP), a magyar EU-elnökségről és az élelmiszerbiztonságról folytatott megbeszélést Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Ilse Aignerrel, német szövetségi élelmezési, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszterrel.


Dátum: 2010-11-04 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:58.526181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazekas Sándor aláhúzta: a KAP-nak a kontinens élelmiszer-ellátását éppúgy kell szolgálnia, mint a régi és új tagállamok közötti kiegyenlítődést. Fontos az is, hogy a rendszer első és második pillére egyaránt erős anyagi támogatásban részesüljön. A költségvetés később lesz kész, minthogy az agrárpolitika alapvonásai, részletei elfogadásra kerülnének, ezért egyfajta filozófiát kell kialakítani a tervekhez. A kiindulópont a kontinens élelmiszerellátásának biztonsága, ehhez kell hozzárendelni az eszközöket - húzta alá. Fazekas Sándor szerint fontos, hogy a vidéki tájak lakhatóságát, a gazdák jövedelmét, a gazdaság életben tartását segítse a KAP. Ezen kívül a bürokrácia egyszerűsítését, a kihívásokhoz történő jobb alkalmazkodást és az európai mezőgazdaság versenyképességét is elő kell segítenie az agrárpolitikának - tette hozzá. Fazekas Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy Németország továbbra is a legfontosabb agrárkereskedelmi partnere Magyarországnak.

A megbeszélésen szó volt az élelmiszerek minőségéről, eredet-megjelöléséről is. Elemi érdek, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatásban részesüljenek az adott élelmiszerek származási helyéről, gyártójáról, egyéb adatairól - jelentette ki Fazekas Sándor.

"Egyfajta kiegyenlítődésnek kell létrejönnie"

Ilse Aigner elmondta: jó partneri kapcsolat van Németország és Magyarország között, és reményét fejezte ki, hogy az együttműködés januártól - hazánk EU-elnökségének kezdetétől - még intenzívebbé válik, mert a mezőgazdaság, és a KAP területén fontos kérdéseket kell megbeszélni. Ilse Aigner szerint nem lesznek egyszerűek a KAP jövőjét érintő tárgyalások, hiszen nem tudható mekkora költségvetés áll majd rendelkezésre. A német miniszter fontosnak tartja, hogy nyugati és a kelet-európai uniós országok között "egyfajta kiegyenlítődésnek kell létrejönnie".

Magyarország maradjon GMO-mentes

A vidékfejlesztési miniszter ismertette német partnerével a földmoratóriummal kapcsolatos magyar álláspontot, és az eddig megtett lépéseket. A földmoratórium meghosszabbításáról a bizottság dönt, a tagállamoknak behatárolt a mozgástere - fogalmazott Fazekas Sándor.

A génmódosított termékek (GMO) kapcsán Fazekas Sándor kifejtette: abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország GMO-mentes maradjon. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a fogyasztók idegenkednek a GMO-s termékektől - húzta alá a vidékfejlesztési miniszter. Ilse Aigner pedig arról tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság legújabb tervei szerint csak a takarmányokra engedélyezné, és csak nagyon csekély mértékben a génmódosított termékek használatát.

Fazekas Sándor bejelentette azt is, hogy a jövő évi berlini mezőgazdasági vásáron Magyarország is részt vesz és további öt kiállításon kap hazánk bemutatkozási lehetőséget.

Kapcsolódó elemek