Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Megkezdődött a magyar nemzet közjogi egyesítése"

Elindult a www.allampolgarsag.gov.hu nevű portál, melyen elérhető az összes információ és űrlap, ami az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges - jelentette be csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A honlap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium belső fejlesztése, így egyetlen fillérjébe sem került az adófizetőknek.


Dátum: 2010-11-04 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:58.887365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Történelmi nap a mai, hivatalos formában is útjára indult az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló tájékoztatás - fogalmazott Semjén Zsolt. Még a kormány megalakulása előtt megfogalmazódott bennünk, hogy december 5-e szégyenét jóvá kell tennünk. Ezt követően megindult a jogi rendezés, hogy minél hamarabb állampolgársághoz jussanak a határon túli magyarok - tájékoztatott a miniszterelnök-helyettes. Augusztus 20-án lépett hatályba a törvény, a mai napon - november 4-én - megkezdte működését a honlap, melyről minden honosítással kapcsolatos információ beszerezhető, január 1-vel pedig már a konkrét igényeket is tudjuk fogadni a világ bármely pontjáról - tette hozzá Semjén Zsolt.

Megkezdődött a magyar nemzet közjogi egyesítése - szögezte le a politikus.

Semjén Zsolt újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: nem létezik kétféle magyar állampolgárság, mindenki ugyanolyan polgára a nemzetnek.

Egyszerűen és gyorsan juthatnak állampolgársághoz a határainkon túl élő magyarok

Wetzel Tamás kifejtette: annak érdekében, hogy gyors és zökkenőmentes legyen az ügyintézés kilencvenegy fővel növelték a külképviseleti dolgozók létszámát. A kérelmet az összes magyarországi anyakönyvvezetőnél, a polgármesteri hivatalok mellett mintegy 2200 helyen, a bevándorlási és állampolgársági hivatal minden megyében megtalálható regionális ügyfélszolgálatain, és az összes magyar külképviseleten be lehet adni.

Az egyszerűsített honosítás megszerzésének főbb feltételei

Igénylést az nyújthat be, aki a kedvezményes honosítás következő (együttes) feltételeinek megfelel: maga vagy felmenője magyar állampolgár volt vagy valószínűsíti magyarországi származását, magyar nyelvtudását igazolja, a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.

Az állampolgársági kérelem mellett a kérelmezőnek be kell nyújtani a születési anyakönyvi kivonatát és a családi állapotát igazoló okiratokat (házassági anyakönyvi kivonat, válást igazoló dokumentum, stb.), valamint a magyar származást igazoló dokumentumokat (például a felmenők születési anyakönyvi kivonatai, de lehet plébánosi vagy lelkipásztor igazolás, illetve régi magyar okirat, például illetőségi bizonyítvány, iskolai bizonyítvány, katonakönyv, stb.) - írja a honlap.

Az állampolgárság megszerzése ingyenes, azonban a fordítás díja országonként változik, azonban a kormányzat az Országos Fordítói Irodával megegyezett, hogy a rendes tarifa harmadáért végezzék el a fordítást.

Kapcsolódó elemek