Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gráfék trükköztek a kifizetésekkel

A szocialista vezetésű agrárkabinet nem biztosította a nemzeti agrártámogatások reálértékének megőrzését, ezért a gazdáknak közel hatvanmilliárd forinttal kevesebb pénz jutott - olvasható a pénteki Magyar Hírlapban.


Dátum: 2010-11-05 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:02.826370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Trükközött a kifizetésekkel és az elszámolásokkal a Gráf József vezette Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, ezzel rontotta a következő kormány támogatási lehetőségeit - állapította meg a tárca által készített, és az Agrárgazdasági Tanács által véleményezett vizsgálat.

A tavalyi gazdálkodási évet górcső alá vevő dokumentum azt is megállapította, hogy a szocialista vezetésű agrárkabinet nem biztosította a nemzeti agrártámogatások reálértékének megőrzését, ezért a gazdáknak közel 60 milliárd forinttal kevesebb pénz jutott.

A vizsgálat szerint a mezőgazdasági GDP aránya a nemzetgazdaságon belül 6,3 százalékkal csökkent, tehát azt a válság az iparnál is keményebben sújtotta.

A termelés továbbra is egyoldalú, nem sikerült erősíteni az állattenyésztés szerepét, továbbá az utóbbi évek átlagában az EU összesített mezőgazdasági kibocsátásának alig két százalékát állítottuk elő.

A témáról bővebben a Magyar Hírlap pénteki számában olvashat.

Kapcsolódó elemek