Ismét három évig jár majd a gyermekgondozási segély
Elkészült az a törvényjavaslat, amely két évről újra három évre növelné a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának idejét - tudta meg a Magyar Nemzet. A jogszabály-módosítást várhatóan még ebben a hónapban elfogadja a parlament.
Dátum: 2010-11-05 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:04.291905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fellélegezhetnek azok az édesanyák, akik nem találnak bölcsődei férőhelyet kisgyermekeiknek, és attól tartanak, nem tudnak majd megélni, ha nappali felügyelet hiányában a gyermek kétéves kora után nem tudnak majd munkába állni. Elkészült ugyanis az a törvényjavaslat, amely visszaállítja a gyes folyósításának időtartamát kettőről három évre.
A kisgyermekes családok által régóta várt változtatást az egyes szociális, gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú törvények módosítását tartalmazó salátatörvény tartalmazza, amelynek tervezete már olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján.
További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.