Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Menesztették a Sulinyet felelősét: a Fidesz üdvözli

Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő üdvözli, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter menesztette tisztségéből Majsai Sándor Gábort, a tárca Sulinet-programért és számos pályázati botrányért felelős informatikai biztosát. Az Országgyűlés informatikai bizottságának elnöke erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt.


Dátum: 2003-05-22 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:07.674148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal a tárcavezető döntését helyesnek tartja, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság a Sulinet internet-szolgáltatókkal kapcsolatos pályázatát, annak versenyellenes jellege miatt, letiltotta. - A pályázat leállítása nyomán a minisztériumot napi egy millió forint kár éri, ennyivel kerül többe az internet-szolgáltatás régi szerződés alapján való továbbműködtetése - mondta.

Hangsúlyozta: menesztése helyes volt azért is, mert a Sulinet Expressz kapcsán mind a szakma, mind pedig a céges közvélemény botrányos körülmények között lebonyolított pályázatról beszél. Ezzel kapcsolatban megemlítette: a zömmel formai okok miatt elutasított pályázatok között volt olyan, amelyet csak azért nem fogadtak el, mert a beadott dokumentum oldal- és lapszámai nem egyeztek. - Az egyik, pályázaton győztes cég ellen pedig éppen felszámolási eljárás folyik - tette hozzá.

A képviselő végül azért is üdvözli Majsai Sándor Gábor eltávolítását, mert a miniszteri biztos nem hívta fel munkatársai figyelmét arra, hogy nem fogadhatnak el ingyenes nyaraltatást egy olyan szállodában, amely a minisztériummal milliárdos szerződésben álló Elender Kft. egyik tulajdonosának a birtokában van.

Rogán Antal mindazonáltal kíváncsi rá: igénybevettek-e a minisztérium alkalmazottjai más, ehhez hasonló szolgáltatást is, illetve folyik-e vizsgálat ennek kiderítésére? A fideszes politikus szeretné tudni azt is, kívánják-e áttekinteni a tárcánál Majsai egész tevékenységét?

Végül jelezte: a Majsai helyére kerülő új miniszteri biztos a Fidesz és az Országgyűlés informatikai bizottság támogatására egyaránt számíthat.

- A következő biztosnak ennek ellenére sem lesz könnyű dolga, mert a Majsai által hátrahagyott súlyos örökség felszámolása több hónapig is eltart majd - mondta Rogán Antal.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek