Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pedofilbotrány Portugáliában: előzetesben a volt szocialista miniszter

Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön Lisszabonban Paulo Pedroso volt szocialista párti minisztert, parlamenti képviselőt a Casa Pia menhely körül kirobbant pedofilbotrány kapcsán.


Dátum: 2003-05-22 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:07.979209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 38 éves Pedrosót, aki António Guterres szocialista párti kormányában munkaügyi és szolidaritási miniszter volt 2001 és 2002 között, tizenöt kiskorún elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítják. Súlyosbító körülményként merülhet fel, hogy miniszterként ő felügyelte az állami gyermekotthonokat - jelentette a Lusa portugál hírügynökség.

A képviselő mentelmi jogát szerdán függesztették fel. Pedroso korábban maga jelentette be: tisztázni akarja magát az igazságszolgáltatás előtt, miután már napokkal ezelőtt értesítették a Szocialista Pártot, hogy neve szóba került a Casa Pia-botrányban.

Az 1780-ban alapított, árvákat és hátrányos helyzetű gyerekeket befogadó Casa Pia ügyében az elmúlt napokban több fejlemény is volt. Szerdán helyezték előzetes letartóztatásba hasonló gyanúval Jorge Ritto nyugalmazott nagykövetet. Eddig összesen hét személyt vettek őrizetbe a pedofilbotrány kapcsán, köztük egy ismert helyi tévésztárt, egy neves orvost és egy ügyvédet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek