Orbán: Véget ért a MÁÉRT nélküli korszak
Azt szokták mondani, hogy a nemzetek három könyvbe írják történetüket; a tettek, a szavak és a művek könyvébe. Magyarország túlélt a történelemben példátlan csonkítást, már csak ezért is a nagy nemzetek sorába tartozik - mondta ünnepi beszédében a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén. Képgalériánkat itt tekintheti meg!
Dátum: 2010-11-05 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:11.504251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Koccinthatnánk arra, hogy véget ért a MÁÉRT nélküli korszak, azonban az öröm nem foglalhatja el a hasznos munka helyét - kezdte beszédét Orbán Viktor november 5-én a IX. MÁÉRT-en. Egyrészt az elmúlt hat év munkáját kell elvégeznünk, másrészt egy sok szempontból érdekes korszak előtt állunk - tette hozzá.
A miniszterelnök kiemelte: a MÁÉRT-nak kényes egyensúlyt kell magáévá tennie, hiszen sokan és sokfélék vagyunk. Azonban fel kell tenni a kérdést magunknak, hogy el tudjuk-e fogadni a nemzet létéhez kapcsolódó tényeket, hogy van-e egyáltalán egységes magyar nemzet? Ha ezekre nemleges választ adunk, valószínűleg nincs okunk az emelkedettségre - jegyezte meg a kormányfő.
Azt szokták mondani, hogy a nemzetek három könyvbe írják történetüket; a tettek, a szavak és a művek könyvébe. Magyarország túlélt a történelemben példátlan csonkítást, már csak ezért is a nagy nemzetek sorába tartozik, hiszen tudjuk, hogy egy nép nem lélekszámától, vagy területétől lesz nagy, hanem lelkierejétől. Ez a lelkierő bennünk megvan - emelte ki a kormányfő. Egység azonban még nincs, ezt bizonyítja, hogy a MÁÉRT hat évig nem ült össze, és 2004. december 5-e szégyene is - fűzte hozzá.
Azonban új korszak kezdődött; a magyarok könyveit ismét együtt írjuk, ezt a megjelentek széles köre is jelzi - mondta. 2004. december 5-ének két tanulsága volt: egyrészt, hogy az akkori hatalom arra akarta rávenni az embereket, hogy külön-külön írjuk a magyarok könyveit, másrészt az igenek mégiscsak többségben voltak - szögezte le a miniszterelnök. 2010 tavaszán az emberek szakítottak december 5-e beteges örökségével, ezért a nemzeti együttműködés kormányának erkölcsi kötelessége volt minél hamarabb hoozálátni az egységes nemzetépítés politikájához - emelte ki Orbán Viktor.
Minden változás új lehetőség a magyarok számára
A magyar lelkiállapot hajlamos arra, hogy minden új akadályt, új kihívást, új feladatot veszélyként, nehézségként éljen meg, és elutasító, elhárító magatartást vegyen fel. Minden változás azonban új, óriási lehetőség a magyar nemzet számára, amelyet csak együtt valósíthatunk meg - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: az előttünk álló nagy történelmi korszakváltáshoz lelkierő, éleslátás és előrelátás szükséges. A körülöttünk lévő világ újraszerveződik, a pénzügyi és gazdasági válság pedig ennek a kísérőjelensége. A mi feladatunk ennek az átrendeződésnek a megértése, a válság üzenete pedig az, hogy merjük bátran átalakítani a dolgokat - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Új nemzetstratégiára van szükség
Orbán Viktor kifejtette: a világgazdaság arányait tekintve visszaáll az ipari forradalom előtti állapotba, és nekünk ebben a korszakban kell megtalálnunk a helyes nemzetstratégiát. Az ipari forradalom következtében bizonyos hatalmak a technikai fejlődés révén óriási befolyásra tettek szert; míg ezzel szemben napjainkban azt láthatjuk, hogy a globalizáció következményeként a technológiai tudás szabadon áramlik a világ egyik sarkából a másikba - mondta a miniszterelnök. A kormányfő beszédében Indiát és Kínát hozta fel példaként, akik gyors felemelkedéssel válaszoltak a változó kihívásokra.
Nekünk, magyaroknak ezeknek a változásoknak a fényében kell megfogalmaznunk a Kárpát-medence és a magyar nemzet stratégiáját - hangsúlyozta, majd hozzátette: az általa felvázolt újrarendeződés visszaköszön a magyar kormány politikájában. Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világban keleti szél fúj - fogalmazott Orbán Viktor.
2011 a megújulás éve lesz
Az áprilisi választások után felállt magyar politikai rendszer stabilitása az egyik legnagyobb nemzeti versenyelőnyünk - folytatta Orbán Viktor, aki szerint bizonyos döntések tekintetében nem szükséges bevárnunk más országokat. Magyarország elsőként vezette be a bankadót, ezt a példát követte már Anglia és Ausztria, és minden bizonnyal még sokan fogják követni. Az eddig meghozott döntések és megtett intézkedések mind indokoltak voltak a jövő szempontjából. Európán belül nincsenek kitaposott ösvények, a mi hivatásunk, hogy kifürkésszük az ösvények lehetséges helyét, és hozzájáruljunk az európai közbölcsességhez.
Még csak az út elején vagyunk - jelentette ki a miniszterelnök. A politikai változás a nép felhatalmazása alapján megtörtént, de nem a kétharmados parlamenti többség elérése volt a cél, ez csupán kapunyitás a célra. A következő egy év döntő lehet, a lehetőségek kihasználása erkölcsi kötelességünk. A jövő év a megújulás éve, ahol a magyar nemzet megújításának politikája érvényesülhet - fűzte hozzá.
A megújuláshoz három dologra van szükségünk: a lelkierőnk, a magyar nép egységének és akcióképességének megőrzésére - fogalmazott a miniszterelnök.
Kifejtette: modellértékű változások történtek hazánkban. Példaként említette az arányos adózás bevezetését, az együttműködésen alapuló gazdaságpolitika kialakítását, a nyugdíjreformok és a közigazgatási rendszer átalakítását.
Kiemelt célunk jövőben a kettős állampolgárság szándékának realizálása is - tette hozzá Orbán Viktor.
Közép-európai együttműködésre van szükség
Orbán Viktor a nemzetközi kapcsolatokról szólva leszögezte: szó sem lehet arról, hogy bármilyen külpolitikai reláció miatt alárendeljünk a nemzetstratégiai politikánkat. Mint fogalmazott, a korábban működő ideológián alapuló nemzetközi kapcsolatrendszer az egész világon átalakulóban van. A nemzetközi politikában - folytatta a miniszterelnök - az előttünk álló jövő egy egészen más rendszertől függ majd, melyet a pragmatizmus fog jellemezni. Magyarázatképpen hozzátette: az együttműködéseket nem a katonai vagy vallási szempontok határozzák majd meg, hanem a gazdasági.
A kormányfő véleménye szerint Magyarország határozott érdeke egy közép-európai együttműködési megállapodás. Ezt szimbolizálta az is, hogy a magyar kormány első útja Varsóba vezetett - fűzte hozzá.
Orbán Viktor végül arra hívta fel a figyelmet, hogy tárgyilagos és realista nemzetpolitikára van szükség, és nem szabad még egyszer azt a hibát elkövetni nemzetpolitikai téren, ami az elmúlt hat évet jellemezte.