Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Véget kell vetni az állam széthordásának"

A jogalkotási folyamatokra is ki kívánja terjeszteni a kormány a nemzeti konzultációt - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.


Dátum: 2010-11-05 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:12.319693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Véget ér az államnak a széthordása, az állam újra a nemzetünk teljességének a közössége lesz, és ebben nagyon fontos szerepe van a civil szervezeteknek; ezért január elsejétől ők a jogalkotás ugyanolyan fontos részei lesznek, mint bármelyik más kormányzati szereplő - jelentette ki Rétvári Bence a Társadalmi Kerekasztal által rendezett A társadalmi szerződés útján című konferencián. Közölte, jogszabály rendelkezik majd a jogalkotás folyamatáról és a jogalkotásban való társadalmi részvételről.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnök Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy ma Magyarországon a köztársasági elnöknek sajátos helyzete van. Mint mondta, az államfő és a miniszterelnök barátok. Ez a barátság egy nemzet javára válhat - fűzte hozzá. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, szóvivője azt mondta: a társadalmi szerződés valóban kétoldalúvá vált, tartalmát az emberek és a tavasszal kormányra került hatalom együtt írta, és a következő időszakban együtt fogja valóra váltani.

Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke arról beszélt, az elmúlt nyolc évben azt látták, hogy hogyan éltek vissza a hatalommal. Mára azonban másképp érezzük magunkat: mérhetetlen a változás, mérhetetlen a közérzetnek az alakulása - fogalmazott. Osztie Zoltán szólt az elitképzés fontosságáról is; mint mondta, szakkollégiumokon keresztül olyan "fiatal értelmiségi, nemzeti és keresztény elkötelezettségű nemzedéket" kell felnevelni, amely professzionális a maga szakmájában. A tanácskozás célja, hogy megvitassák a lehető legszélesebb körű összefogás lehetőségeit a civil társadalom és kormány között - mondta Csizmadia László. A Társadalmi Kerekasztalt a CÖF és a KÉSZ alapította.

Kapcsolódó elemek