A konzuli törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz
A kettős állampolgársághoz kapcsolódó igénylések gyorsabb és hatékonyabb lebonyolítása érdekében a konzuli törvény módosítását kezdeményezi két fideszes képviselő.
Dátum: 2010-11-05 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:14.915074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés honlapján pénteken közzétett javaslatát Gruber Attila és Balla Mihály azzal indokolta, hogy az állampolgársági törvény
2010. augusztus 20-án hatályba lépett és 2011. január 1-től alkalmazandó módosításával bevezetett egyszerűsített honosítás illetve visszahonosítás iránti kérelmek átvétele során a magyar külképviseleti hálózatra jelentős feladatok hárulnak, melyeket 2011. január 3-ig, az ügyfélfogadások tényleges megkezdéséig kell elvégezni.
A konzuli törvény módosításának kiemelt célja, hogy a konzuli szolgálatnak az új állampolgársági szabályozás következtében várhatóan jelentősen megemelkedő ügyszámára tekintettel megteremtse a külképviseleteken kezdeményezett eljárások egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lebonyolításának alapvető feltételeit.
A módosítás - a konzuli feladatok strukturálásával, az azokért szedhető konzuli költségek meghatározásával, valamint a konzuli díjak mértékét és befizetésének részletszabályait tartalmazó miniszteri rendelet megalkotására adott egyértelmű felhatalmazással - egy olyan új konzuli díjrendszer életre hívását alapozza meg, amely fedezete lehet a konzuli iratok gyorspostai szolgáltató igénybevételével történő továbbításának - írták.
Az indítványban kitértek arra is, hogy a külképviseletek rendszeres, napi kapcsolatban állnak a hazai közigazgatási hatóságokkal és egyéb szervekkel, velük jelentős okiratforgalmat bonyolítanak mind a mai napig diplomáciai futárpostával. A külképviseletek azonban ezzel a megoldással csak fáziskéséssel képesek a közigazgatás vérkeringésébe kapcsolódni, ami a legkirívóbb esetekben (pl. Ausztrália) az ügyintézésben akár többhónapos késést is eredményezhet. Egyértelmű elvárásként jelenik tehát meg, hogy a külképviseleteken indított ügyek esetében csökkenjen az a - sokszor számottevő - különbség, ami az ügyintézési idő tekintetében a külképviseletek között az irattovábbítás időigénye miatt jelenleg tapasztalható, illetve az is, hogy ez az ügyintézési idő lehetőség szerint közelítsen a Magyarország területén belül az egyes ügytípusokra irányadó időtartamhoz.
Annak érdekében, hogy a közeljövőben külügyminiszteri rendeletben kialakítandó új díjrendszer átlátható és jól megalapozott legyen, szükséges, hogy a konzuli szolgálat és ezen belül a konzuli tisztviselő eltérő típusú feladatai egymástól világosan elkülönítve jelenjenek meg a törvényben. A törvényjavaslat ezért pontosítja a konzuli szolgálat fogalmát és meghatározza a konzuli tisztviselőnek a konzuli szolgálathoz való viszonyát, strukturálja a konzuli szolgálat és ezen belül a konzuli tisztviselő feladatait, valamint elvégzi a konzuli szolgálatnál szedhet ő díjak és költségek besorolását, s végezetül egyértelmű felhatalmazást ad e díjaknak és költségeknek külügyminiszteri rendeletben történő szabályozására.
Az Országgyűlés napirendje szerint a törvényjavaslat általános vitája és a bizottsági előkészítéstől függően a határozathozatal is hétfőn lesz. Ha a törvényjavaslathoz módosító javaslat érkezik, a részletes vitára november 9-én, kedden kerül sor.