A 4-es metróról - másként
Belvárosi helyett a budaörsi virágpiactól Rákospalotáig vezető metróvonalat tart szakmailag megalapozottnak a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció. Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás Budaörstől a Bosnyák térig tartó 10,2 kilométeres, a frakció által javasolt első üteme alig 4 milliárd forinttal kerülne többe, mint a kormány által nemrég elfogadott vonal, azonban így 330-350 ezerrel többen érhetnék el az új 4-es metrót.
Dátum: 2003-05-22 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:08.653235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt 13 évben valamennyi döntéshozó közös kudarca, hogy egyetlen méter metró sem épült Budapesten egyedüli fővárosként Közép-Európában az említett időszakban - mondta Deutsch Tamás.
A kormány mostani döntése szerint a 4-es metró a Kelenföldi pályaudvartól a Keleti pályaudvarig épülne. A metróépítésre 195 milliárd forintos költségén a kormány és a főváros 70-30 %-os arányban osztozik. A döntés azonban ellentétes a konszenzussal elfogadott Főváros Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Tervével.
A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója támogatja a metróvonal építését, és hogy ennek minél több budapesti lakos a nyertese legyen, megfogalmazza ezzel kapcsolatos szakmai javaslatait. Az újabb metróvonal a belvárosiaknak kedvezne, a főváros külső részein lakóknak azonban nem.
A képviselőcsoport kétlépcsős metróépítési programot javasol
Az első lépcsőben a Virágpiac - Kelenföldi pu., részben felszíni; a Kelenföldi pu.- Kálvin tér felszín alatti és a Keleti pu.- Bosnyák tér felszín alatti építését. A második lépcsőben a Kálvin tér- Keleti pu. közötti valamint a Bosnyák tér - Rákospalota felszín alatti építését végeznék el.
Deutsch Tamás elmondta: javaslatuk szerint a beruházás második ütemben megvalósítandó, 7,1 kilométeres, a Kálvin tér és a Keleti pályaudvar, illetve a Bosnyák tér és Rákospalota közötti vonalszakaszainak összköltsége 193 milliárd forint lenne.
A Fidesz-MKDSZ frakció javaslatának költségszámítása szerint a két lépcsőben megépített 10 kilométeres szakasz költségvetése a következőképpen alakul.