Kétszáz éve született Erkel Ferenc
A Himnusz zeneszerzőjéről, a nemzeti operajátszás megalapítójáról, a budapesti Zeneakadémia első igazgatójára számos rendezvényen emlékeznek meg vasárnap Budapesten.
Dátum: 2010-11-07 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:23.180937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasárnap délelőtt rendhagyó énekórára várják a kicsiket és nagyokat a Csokikoncert-sorozatra a Millenárisra, ahol a gyerekek izgalmas és játékos előadáson ismerhetik meg a Himnusz zeneszerzőjét. Lehetőségük nyílik a Honvéd Férfikarral együtt megtanulni, majd elénekelni néhány ismert Erkel-dallamot a Bánk bánból, a Dózsa Györgyből, a Névtelen hősökből és a Hunyadi Lászlóból.
Délben a Fiumei úti temetőben Erkel Ferenc sírját koszorúzzák meg a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Gyula város és az Erkel Ferenc Társaság képviselői.
Délután emléktáblát avatnak a budai Várban, az Úri utca 24-es számú ház falán. Ez a ház volt néhány évig a zeneszerző lakhelye, miután feleségül vette a Mátyás-templom karnagyának lányát, Ádler Adelinát.
Erkel Ferenc születésnapján a Magyar Állami Operaházban a Bánk bán úgynevezett ősváltozata kerül színre, amelynek partitúráját idén jelentette meg az MTA Zenetudományi Intézete. Az esten Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója mond ünnepi beszédet.
Az előadás előtt a dalszínház földszinti előcsarnokában Erkel-kamarakiállítás is nyílik, amellyel az operaház egykori zeneigazgatója, az első magyar hivatásos szimfonikus együttes, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának alapítója előtt tisztelegnek.