Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cserháti Péter: Nem lesz kórházi térítési díj

A plusz szolgáltatásokért kérhetnek pénzt az intézmények, de az átlagos ellátásért az ellátási területen kívül sem kell fizetni - mondta el Cserháti Péter egészségügyi helyettes államtitkár szombat este a Kossuth Rádió Krónika című műsorában.


Dátum: 2010-11-07 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:24.429011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenleg hatályos szabályok szerint eddig is kérhettek volna pénzt az intézmények attól a betegtől, aki nem abba a kórházba ment, ahova területileg tartozott. Csakhogy nem tették, mert ahány forintot a betegtől beszedtek, éppen annyival kevesebbet kaptak az egészségbiztosítótól. - mondta a műsorban az illetékes helyettes államtitkár.

Cserháti Péter hozzátette, a helyzet lényegében változatlan marad, hiszen eztán sem fognak a kórházak pénzt szedni az ellátási területen kívülről érkező betegektől, még akkor sem, ha törvény betűje szerint erre lenne lehetőségük.

Ezentúl a kórháznál maradhat viszont az extra szolgáltatásért elkért díj. Eddig ezért is ennyivel kevesebbet kaptak az egészségbiztosítótól, de azt is gyanítja a tárca, hogy esetleg eltitkolták az intézmények ezeket a bevételeket. Ezt a helyzetet rendezi az új szabály - mondta a helyettes államtitkár.

Úgy fogalmazott: az egy méltánytalan helyzet volt a szolgáltatókkal szemben, hogy ők valamilyen módon beruháztak és többet, minőséget hoztak létre, egyágyas kórtermet, tévét, többlet étkezést, és az ezért kapott bevétel gyakorlatilag nem növelte a bevételeket.

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület vezetője örül annak, hogy végül is nem kell pénzt kérniük a területen kívülről érkező betegektől. Csiba Gábor szerint elriasztotta volna a betegeket a térítési díj. Csiba Gábor szerint jó ötlet viszont, hogy az extra szolgáltatásért szedett díj legálisan az intézményeknél maradhat.

Egyetért azzal, hogy ez fehéríti a rendszert. A jogszabálytervezetben nem törlik el a sokak által kritizált teljesítmény-volumenkorlátot, de lehetőséget adnak arra, hogy a kórházak 10 százalékkal átlépjék azt. Ezenkívül a jövőben a krónikus betegekért járó díj sem csökken olyan drasztikusan, mint eddig. A tervezetet várhatóan már a jövő héten tárgyalják a parlamenti bizottságok.

Kapcsolódó elemek