A szakképzés csökkentheti a munkanélküliséget
Kistelepülési vezetők szerint a vidéki üzemek beindítását, vagyis a munkahelyteremtést hátráltatja az állami bürokrácia, amely a hazai és a külföldi befektetőket egyaránt riasztja. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a pályázati rendszer egyszerűsítését ígéri, amit segíthet, hogy jövőre öt százalékkal csökkentenék az állami bürokrácia költségeit.
Dátum: 2010-11-07 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:25.427463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2011-től a kormány a munkahelyteremtésnek rendelné alá a közfoglalkoztatást is. Az önkormányzat helyett a munkaügyi központ dönt a helyi közmunkaprogramról, amelynek kedvezményezettjei a kis- és középvállalkozások lesznek. A gazdasági kabinet reményei szerint a szakképzés elvezeti vagy visszavezeti majd a munkanélkülieket a munkaerőpiacra.
"Igenis rá kell szorítani ezeket az embereket is, hogy járjanak maguktól utána, ne csak az önkormányzat, ne csak a foglalkoztatási központ, hanem önmaguk is keressenek olyan munkahelyet, ahol akár nyugdíjas korukig tudnak dolgozni" - mondta el Szalay Imre Bősárkány független polgármestere.
A szigorú ellenőrzések már visszahúznak
Győrasszonyfán egy új csibeüzem több családnak adhatna megélhetést, de a beruházás késik. A Győr melletti falu vezetője szerint a korrupciós botrányok miatt megszigorított ellenőrzések ma már a fejlesztések megvalósítását veszélyeztetik. A pályázati rendszert pedig pazarlónak tartja.
Valiczkó Mihály, Győrasszonyfa független polgármestere szerint a visszaélések nem a kistelepüléseken kezdődtek. "Sajnos a pályázati rendszerbe ma már pályázati irodákat kell bevonnunk, több 100 ezer, több millió forintos összegeket visznek el abból a pénzből, amit esetleg fejlesztésekre lehetne fordítani" - tette hozzá.
Czomba egyszerűsítést ígér
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a pályázati rendszer egyszerűsítését ígéri a gazdaság élénkítését szolgáló új Széchenyi-tervben. Munkahelyeket teremteni 30-50 százalékos támogatással nem biztos, hogy lehet, tehát a következő időszakban nagyon fontos lesz, hogy elsőként a leghátrányosabb térségekben olyan pályázati lehetőségek legyenek, amelyek az ott működő vagy odatelepedő vállalkozásoknak valóban érdemi forrásokat biztosítanak - mutatott rá Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A politikus hozzátette: a 2011-es költségvetés tervezete az állami bürokrácia költségeinek öt százalékos csökkentésével számol.