Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a sérült tározót körülvevő védőgát

Mintegy három méter magasságban védőtöltéssel vették körbe az ajkai timföldgyár megsérült tízes számú zagytározójának kiszakadt részét, hogy meggátolják a szennyeződés további kiömlését, és vasárnap reggelre elkészült az a lecsapoló árok is, amellyel az erősen lúgos vizet egy semlegesítő helyre vezetik.


Dátum: 2010-11-07 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:26.202875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vízügyi szakemberek az október 4-én megsérült vörösiszap-tározó közelében végzett munkálatokat ismertetve elmondták: a megsérült tározófalból kiszakadt, feldarabolt salaktömbökből és zúzott kövekből készült védőtöltéssel a sérült kazettából csak az iszapkifolyást tudják meggátolni, azt nem, hogy ne szivárogjon át azon a lúgos víz.

A szennyezőanyagot két vízcsapoló árokban olyan helyre vezetik, ahol annak lúgosságát gipsszel megpróbálják közömbösíteni, majd ezt követően engedik vissza a Torna-patakba, amelynek a vize öt héttel a katasztrófa bekövetkezte után még mindig vörös.

A szakemberek elmondása szerint már lényeges a különbség az öt héttel ezelőtti állapothoz képest, ugyanis a patak vize a lúgosságot mérő 14 fokú skálán már nem 13,5, mint az október 4-e utáni napokban, hanem 9 pH érték körül van. A víz a vörösiszapban lévő vasoxidtól vörös színű, és az önmagában nem szennyező, de a színerősséget is csökkentették - magyarázták.

Mivel a sérült kazettában maradt vörösiszapot, valamint a több mint ezer hektárnyi terültre kiömlött szennyeződést nem sikerült lefedni, illetve összegyűjteni, a száradó felületről egy kis széllel még mindig érkezik vörösiszap a Torna-patak és a Marcal vizébe. A most megépült védőgát nem végleges megoldás, de alapja lesz a törmelék- és szennyezőanyag-szállító, elkerülő útnak is - jegyezték meg.

A vízügyi szakemberek attól tartanak, hogy az előző napok száraz, napsütéses időjárása után, mivel vasárnap elered az eső, és újra mosni kezdi a lúgos anyagot a vízbe. A további szennyeződés megállítása érdekében a Torna-patakon két, a Marcalon egy fenékküszöböt építettek, és így próbálják "lecsapolni" a nehézfémeket tartalmazó anyagot, amely már a katasztrófát követően néhány napon belül teljesen kipusztította a két folyó élővilágát. Emellett gipszet szórnak a Torna-patakba több ponton is.

A vízügyi szakemberek elmondása szerint a Torna-patak 25 kilométeres szakaszán 55 hektárnyi földterület szennyeződött, amelyen a kármentesítést csak később tudják megkezdeni.

Kapcsolódó elemek