Újrakezdés
Dátum: 2010-11-08 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:33.059344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pataky IstvánHelyreállt a rend a nemzetpolitikában - ez volt a legfontosabb üzenete a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) kilencedik ülésének. Egymás mellett ültek, közösen keresték a válaszokat az aktuális gondokra olyan határon túli pártok, szervezetek, amelyek vezetői odahaza kitartóan kerülik egymás társaságát. A Tőkés László által szorgalmazott szocialista bocsánatkérés ugyan elmaradt, de odaült az asztalhoz, s aláírta a zárónyilatkozatot a Máértot 2004 novemberében ellenséges intézménnyé minősítő MSZP is.
Ma már törvény rendelkezik a letelepedés nélkül megszerezhető magyar állampolgárságról, Gyurcsány Ferenc pedig elszámoltatásra vár, így akár azt is mondhatnánk, hogy az idő mindent megoldott. Csakhogy az a hat év nem múlt el nyom nélkül. Túl sok düh, elkeseredettség, vita és széthúzás követte a határokon túl a gyurcsányi hadüzenetet.
A Máért pénteki ülésén a résztvevők igyekeztek mellőzni a visszatekintést. A tervek kerültek előtérbe, s miután a kettős állampolgárság ügyének gyors megoldása a gyakorlati lépések terén is hitelessé tette az új kormányt, a külhoni szervezetek körében érezhető volt a bizakodás. Az ugyanis már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a szimbolikus politizálás ideje lejárt. A kilencvenes évek elején még önfeledt örömöt jelentett a határon túli közösségek körében egy-egy szép megfogalmazás, beszéd vagy nemzeti zászlós szoboravatás.