Polgári körös tüntetés a kórházprivatizáció ellen
A "készülő kórházprivatizáció" ellen tüntet szombaton több polgári kör, illetve betegjogi szervezet a fővárosban, az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium épülete előtt - közölte csütörtökön a kezdeményező Mátrai Polgári Körök Szövetségének az elnöke. Mánya Kristóf Gyöngyösön tartott sajtótájékoztatóján jelezte: a demonstráción követelni fogják a törvénytervezet visszavonását, miután kormányzat a szakmai és betegjogi szervezetek minden tiltakozása ellenére át akarja erőltetni a jogszabályt.
Dátum: 2003-05-22 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:09.873453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt fideszes országgyűlési képviselő tudatta, hogy a rendezvényen felszólal Mikola István korábbi egészségügyi miniszter és Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szervezetének elnöke is, illetve petíciót akarnak átadni a szaktárca mostani vezetőjének.
Mánya Kristóf utalt arra: a Mátrai Polgári Körök Szövetsége két héttel ezelőtt arra szólította fel az ország valamennyi polgári körét, hogy hívják fel az emberek figyelmét a törvénytervezet veszélyeire.
Szakmai és civil elutasítás
Emlékeztetett rá, hogy a különböző fórumokon a szakmai és társadalmi szervezetek teljesen elutasították a készülő jogszabályt. Ezt figyelembe véve döntöttek az Egri Végvár Polgári Körök Fórumával, illetve a Tiszántúli Polgári Körök Szövetségével közösen a tiltakozás megszervezéséről, melyet támogat az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület és számos betegszervezet is - tette hozzá.
Dezinformál az egészségügyi tárca
Mánya Kristóf visszautasította Kökény Mihály államtitkárnak azon nyilatkozatát, miszerint a polgári körök félrevezetik a társadalmat. Mint mondta, éppen az egészségügyi tárca dezinformál, amikor elhallgatja azt a tényt, hogy a törvénytervezet köszönő viszonyban nincs a kormány Egészség évtizede elnevezésű programjával. - Egy tőkevezérelt átalakulás ugyanis egészen más ellátó szerkezetet eredményez, mintha a népbetegségekhez igazodva menne végbe az ellátás reformja, vagyis elfogadása esetén a jogszabály szociális katasztrófához vezet - vélekedett.
Szándékosan lehetetlenítik el a kórházak vezetését
Mánya Kristóf kifejtette: a nagy kórházak vezetését a privatizációban érdekelt, leendő új tulajdonosok megpróbálják ellehetetleníteni. Véleménye szerinte ez áll annak a "vélelmezett betegproblémának" a hátterében is, hogy az egri kórházban elkülönítik a roma kismamákat.
A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör internetes honlapján (http://www.polgari-kor.hu) olvasható a Védjük meg kórházainkat! című felhívás a polgári körökhöz, melyben részletesebben kifejtik a kifogásaikat a készülő törvényről.
MTI - fidesz.hu