Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Kölcsönös felelősségvállalásra van szükség

A közép-európai országoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a közös fejlesztési programok nyomán a kis- és középvállalkozók a térség egészében a gyorsuló fejlődés hajtóerejét adhassák - hangsúlyozta Orbán Viktor a hétfői bukaresti Duna-csúcson. Képgalériánkat itt tekintheti meg!


Dátum: 2010-11-08 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:35.997958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Románia vezetői elmondták: a folyó mentén fekvő megyék gazdasági fellendülését, az életszínvonal emelését várják e projekttől, remélve, hogy új munkahelyek jönnek létre új beruházások révén.

"A dinamikus együttműködés új terepe"

Traian Basescu román államfő köszöntő beszédében így fogalmazott: a Duna-stratégia elfogadásával olyan újfajta együttműködés kereteit hozzák létre, amely minden eddiginél dinamikusabb formában irányul a fejlesztésre. Emlékeztetett arra, hogy ezt az "újító szellemű" projektet teljes mellszélességgel támogatta az Európai Bizottság, bátorítva a stratégia kidolgozásában részt vevő tizennégy államot. Megállapította: a bukaresti csúcstalálkozónak az a célja, hogy a folyam menti térség fejlesztésében érdekelt országok kinyilvánítsák politikai szándékukat az összefogásra. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a nehézségekre is, például arra, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzetben, egy gazdasági és pénzügyi válság után nem lesz könnyű forrásokat találni a nagy infrastrukturális beruházásokhoz.

Óvni, fejleszteni kell a Dunát

Emil Boc román miniszterelnök "jelentős, regionális és európai" projektnek nevezte a Duna-stratégiát. Felhívta a figyelmet arra, hogy mostantól minden eddiginél konkrétabb tervekkel, elképzelésekkel kell megtölteni ezt az együttműködési formát, és ezek megvalósításába be kell vonni a helyi közösségeket. A Duna élő folyam, s mint ilyent óvni, fejleszteni kell, felhasználva a legkülönbözőbb technológiákat - mondta a román kormányfő.

A Duna-stratégia alkalom a párbeszédre

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke arra helyezte a hangsúlyt, hogy ennek a stratégiának rendkívül sokszínű területei vannak, így ez lehetőséget ad arra, hogy az érintett országok megtalálják számos témában a közös nevezőt. Szerinte ezáltal felgyorsulhat az a folyamat, amely fokozatosan kiegyenlítheti a régiók közötti fejlettségi különbségeket, elősegítheti az integrációt, és megkönnyítheti a regionális szintű pénzügyi alapok hatékonyabb felhasználását. Barroso külön kiemelte Magyarország fontos szerepét, mivel januártól az Európai Unió soros elnöki tisztét tölti be. Orbán Viktort a nap folyamán várhatóan fogadja Traian Basescu román államfő a Cotroceni-palotában.

Kapcsolódó elemek