Megépül az új stadion Debrecenben
Szijjártó Péter kifejtette: a kormány úgy döntött, Orbán Viktor miniszterelnök személyes ígéretének megfelelően megszünteti azt a méltatlan helyzetet, hogy Magyarország egyik legjobb futballcsapata nem tud a saját szurkolói előtt, Debrecenben játszani Európa élcsapataival.
Dátum: 2010-11-08 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:38.831629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az a döntés született, hogy az állam és a debreceni önkormányzat létrehoz egy közös projektcéget a stadion felépítésére. Az épületet a debreceni önkormányzat fogja üzemeltetni, a kormány pedig úgy határozott, hogy két év alatt - jövőre és 2012-ben - két egyenlő részletben tízmilliárd forintot biztosít a stadion felépítéséhez - ismertette a szóvivő.
Szijjártó Péter még szeptemberben közölte, hogy biztosítani fogja a kormány az új debreceni stadion megépítéséhez szükséges állami szerepvállalást.