Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Gyurcsány felelőssége kézzelfogható közelségben"

- A Fidesznek volt egy választási ígérete, felsoroltuk, amiben elszámoltatni kell. Ezekben az ügyekben folynak a vizsgálatok. Ahol büntetőjogi felelősség megállapítására van lehetőség, ott feljelentést teszünk, amely ügyekben szerződést kell megtámadni, ott a szerződések megtámadásra kerülnek; vagyis folyik az elszámoltatás, ami egyébként az elmúlt nyolc évben elkövetett olyan eseményekkel kapcsolatos, amelyek ezt az országot oda juttatták, ahol vagyunk jelen pillanatban - mondta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában nyilatkozva Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos.


Dátum: 2010-11-08 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:39.892212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sukoró és Bábolna ügyében, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) legújabb jelentése szerint a sanghaji világkiállítás kapcsán, illetve az Omninvest vakcinagyártó céggel kapcsolatban is megindult az eljárás; a Hajógyári-szigeten építeni kívánt kaszinó tekintetében is felül kell vizsgálni a privatizációs szerződést, és büntetőfeljelentést készülnek tenni - sorolta az ügyeket Budai Gyula, megjegyezve, hogy "ezekben a nagyobb ügyekben" folyamatosan megy az elszámoltatás. Ha nem is annyira látványos, és ha a média mindenről nem is szerez tudomást, de azért dolgozunk gőzerővel - szögezte le a kormánybiztos.

"A volt miniszterelnök és a volt pénzügyminiszter vonatkozásában pedig a Kehi-jelentés egyértelműen fogalmaz Sukoró, illetve az Álomsziget- beruházás vonatkozásában: igenis büntetőjogi felelőssége van mind a két volt kormánytagnak - hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában." "Én úgy gondolom, hogy ebben az ügyben a Kehi megtette, illetve meg fogja tenni a büntetőfeljelentéseket, és ezek az ügyek a maguk útján, a nyomozó hatóság útján lefolytatásra kerülnek" - jelentette ki kérdésre válaszolva Budai.

Hozzátette: vannak olyan ügyek, amelyek "kézzelfoghatóbb közelségbe hozzák Gyurcsány Ferenc felelősségét". Emlékeztetett: ismét a legfőbb ügyészhez fordult; mivel a legfőbb ügyész helyettese kedden a parlamentben azt mondta neki, hogy van mentelmi joggal érintett személy büntetőjogi felelősségére vonatkozó indítvány náluk, majd ezt másnap a Legfőbb Ügyészség szóvivője cáfolta.

"Úgy gondolom, hogy a legfőbb ügyésznek ki kéne állni és azt mondani, hogy ilyen nincs; vagy ha van, nem találjuk megalapozottnak, és visszaküldtük a nyomozó hatóságnak. De valóban itt egy ilyen bújócska folyik - és jó lenne, ha a Legfőbb Ügyészség tiszta vizet öntene a pohárba. Egyébként valóban több mint négy hete a Legfőbb Ügyészség egyik főosztályának az asztalán található ez a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány." Jó lenne, ha az emberek igazságérzetét valaki megnyugtatná, és nem folytatódna ez a bújócska - szögezte le a kormánybiztos.

Kapcsolódó elemek