Kerékpárút épül Mezőkövesden
Várhatóan heteken belül átadják Mezőkövesd új kerékpárútját, a beruházáshoz uniós pályázaton 40 millió forintot nyert el a matyóváros - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata.
Dátum: 2010-11-08 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:41.298347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A terveknek megfelelően tart a város vasútállomásától a település határáig, a Lövői út mentén haladó kerékpárút építése Mezőkövesden, az észak-magyarországi operatív program keretében a csaknem 100 millió forint értékű fejlesztésre több mint 40 millió forintot nyert a település.
A beruházás szeptember második felében kezdődött meg. A bicikliseknek készülő út építésével egy ütemben megújul a terület ivóvízrendszere is, és kiépül egy zárt csatornarendszer. A projekt keretében az új útszakaszhoz egy különálló, sorompóval ellátott vasúti átjárót is létesítenek, amelynek köszönhetően a vasúti kereszteződésen történő áthaladás is lényegesen gyorsabb és biztonságosabb lesz.
A kerékpárutat november végén, vagy legkésőbb december elején adják át a forgalomnak.