Szerdán is ülésezni fog a Parlament
Az Országgyűlés ezen a héten szerdán is ülést tart, amelyen a Lázár János Fidesz frakcióvezető önálló indítványaihoz benyújtott módosító javaslatokról dönt a parlament - tudta meg az MTI a házbizottság hétfő délutáni rendkívüli ülése után.
Dátum: 2010-11-08 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:42.340770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mivel szerdára új ülést hívnak össze, napirend előtti felszólalások is elhangzanak a várhatóan délelőtt fél tízkor kezdődő plenáris ülésen. Az eredeti tervek szerint a héten kétnapos ülést tartott volna a Ház. A Fidesz frakcióvezetőjének jelenleg három olyan javaslata van a Ház előtt, amelyet azután nyújtott be, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt. A kormánypárti politikus az alkotmány, az Alkotmánybíróságról szóló és egyes gazdasági tárgyú törvények módosítását kezdeményezte.
A javaslatok tárgyalása szerepelt a hétfői programjában is, de tervezett módosítások miatt az előterjesztő kérte, hogy ezeket vegyék le a napirendről. Lázár János újságíróknak a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülése előtt azt mondta, jövő hét kedden lehet az indítványok zárószavazása.