Mal Zrt.: megkezdődött a technológiai váltás előkészítése
Megkezdődött a technológiai váltás előkészítése a Mal Zrt.-nél, ennek részeként csökkentik a 10/a tározóba kerülő anyagok lúgtartalmát - közölte a kormánybiztos szóvivője hétfőn.
Dátum: 2010-11-08 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:42.668446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Petróczi Tímea tájékoztatása szerint a napi működés mellett a cégnél megkezdődött a technológiai váltás előkészítése, ami azért fontos mert 2011 február 11-én lejár a Mal Zrt. nemzetközi környezethasználati engedélye, az újat pedig már csak a modern, száraz technológia alkalmazása esetén kaphatja meg a társaság.
Felgyorsították a cégnél a szakértői, tervezői és kivitelezői munkákat a veszélyhelyzet mielőbbi megszüntetése érdekében. Az új környezetvédelmi és száraztechnológia-váltásra vonatkozó tervek benyújtásának határideje 2010 december 31. A folyamatos a gyártáshoz szükséges nagy- és kis nyomású gőzt a Bakonyi Erőmű Zrt. biztosítja. A zavartalan termeléshez rendelkezésre állnak az alapanyag készletek, a be- és kiszállítási kapacitások elegendőek - áll a közleményben.
Ékes József, aki az október 4-én kialakult és év végéig fenntartott veszélyhelyzet miatt létrehozott kármentő bizottság tagja is, korábban megjegyezte, létezik az a technológia, s azt több országban is használják már, amelynek eredményeként a vörösiszap mennyiségét, nedvességtartamát 25 százalékra, az iszapos víz lúgosságát pedig 10 pH alá lehet csökkenteni.
Hozzátette: a jelenlegi technológiában a zagytározókban a vörösiszap nedvességtartalma 70 százalékos, és ez okozhatta az ajkai térségben az ország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófáját.