Hatalmas az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt
Három óra alatt több mint háromszázan érdeklődtek a csíkszeredai magyar főkonzulátusnál, időpontot kérve a kedvezményes honosításhoz szükséges dokumentumok benyújtásához. A külképviseleteken hétfőtől lehet időpontot egyeztetni, a dokumentumok leadásának első napja 2011. január 3.
Dátum: 2010-11-09 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:45.187879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első érdeklődők között vannak a székelyföldi magyar elöljárók. Így Borboly Csaba, Tamás Sándor és Lokodi Emőke, Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzati vezetői is időpontot egyeztettek a dokumentumok benyújtására. Ugyancsak az elsők között van Ráduly Róbert Kálmán és Antal Árpád, Csíkszereda illetve Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Borboly Csaba szerint a magyar állampolgárság a magyar nemzethez való tartozás szimbóluma, ezért igényli januárban a magyar állampolgárságot. Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök magyar állampolgárként akar a Székelyföldön élni, és az állampolgársági kérelem benyújtására buzdítja a térség többi lakóit. Ráduly Róbert szerint ez a lehetőség "kis lépés nekünk, embereknek, de nagy lépés Székelyföld számára". Antal Árpád nem azért igényli az állampolgárságot, hogy elhagyja szülőföldjét, hanem azért, mert így érzi egységesnek a magyar nemzetet.
A csíkszeredai magyar főkonzulátus tájékoztatása szerint hétfőn alig három óra alatt már háromszázan érdeklődtek, többségük telefonon. A kolozsvári magyar főkonzulátus is közleményben tudatta, hogy november 8-tól telefonon vagy személyesen fogadja az állampolgárságot igénylők bejelentkezését.
A kedvezményes honosításhoz szükséges dokumentumokat január 3-i dátummal kezdődően lehet benyújtani.