Megtalálta a középutat a Fidesz
Dátum: 2010-11-09 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:46.572022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kulcsár Anna: Megtalálta a középutat a végkielégítések és az Alkotmánybíróság hatásköre ügyében a kormánytöbbség. Lázár János frakcióvezető korábbi előterjesztéseihez részben a költségvetési, részben pedig az alkotmányügyi bizottság nyújt be módosító javaslatot.
A költségvetés kapcsán rögzítették: a 98 százalékos különadót alapesetben a 3,5 millió forint feletti bevételekre vetik ki, de a szabadságmegváltást nem számítják be az adóalapba. Az állami, az önkormányzati vezetők és cégvezetők ugyanakkor továbbra is a kétmillió forint feletti összeg alapján fizetnének, esetükben a szabadságmegváltást is figyelembe vennék. A nyugdíjba vonulóknak nem kellene hasonló közterhet viselniük. A különadó hatálya nemcsak az idén kifizetett pénzekre terjedne ki, hanem a 2005-től felvett összes ilyen jövedelemre.
(...)
A törvényt az Alkotmánybíróság is megfelelő alapnak tekintheti. Az adókötelezettség egyrészt eddig is öt év alatt évült el, az adóhivatal ezalatt bárkit ellenőrizhetett. Alkotmányos felhatalmazással a végkielégítések adóztatása is így történik majd. Ugyanilyen fontos: a bíráknak az új szabály szerint is módjuk lesz arra, hogy megvédjék az állampolgárok alapjogait. A kormányzás felelősségét ugyanakkor nem kell vállalniuk.