Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évente százmilliárdok tűntek el az országból

Évi két-háromszáz milliárd forint vándorolt hazánkból külföldi bankszámlákra az elmúlt esztendőkben a Blochamps pénzügyi tanácsadó becslése szerint.


Dátum: 2010-11-09 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:47.594453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezeknek az összegeknek nagy hányada származhat korrupcióból. A korábbi években nemritkán harminc-negyven százalékkal voltak túlárazva a beruházások, azaz ekkora hányad vándorolt a zsebekbe.

Részletek a Magyar Nemzet 2010. november 9-i számában.

Kapcsolódó elemek