Az európai joggyakorlatban nem ismeretlen a különadó
Volt a Fidesznek egy választási ígérte. Szeretném, ha 20 év után a választási ígértek betartásra kerülnének - jelentette ki Lázár János a végkielégítések 98 százalékos megadóztatása ügyében a TV2 Mokka című műsorában.
Dátum: 2010-11-09 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:50:54.615057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aki nyugdíjba vonul, az ne tartozzon a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály hatálya alá, bizonyos esetben a 2 milliós plafon 3,5 millió forintra emelkedjen és 2010 helyett a már 2005-től számított adóévre vonatkozna a javaslat - ezek a főbb, megváltoztatott elemei azon indítványnak, melyet Lázár János terjesztett elő a végkielégítésekre vonatkozó 98 százalékos különadó kapcsán.
A különadó ügyében óriási társadalmi vita indult, több kritika is érte az eredeti javaslatot. A változtatások kapcsán a leginkább a szakszervezetek véleményére hallgattam - mondta el Lázár János, hozzátéve: meggyőztek arról, hogy akár százezres nagyságrendű polgártársunk van, akiket nem lehet büntetni azokkal szemben, akik pofátlanul vettek fel végkielégítéseket.
A különadó visszamenőlegessége kapcsán a Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az elemet a Jobbik és az LMP találta ki, de ő is száz százalékosan egyetért vele. Az öt éves adóelévülési szabály visszamenőlegesen érvényesül, ezért Lázár János nem gondolja, hogy törvényt vagy alkotmányt sértene. Öt évig az adószabályok nem évülnek el - nyomatékosította.
Az alkotmány-módosításra vonatkozó kérdés kapcsán Lázár János leszögezte: vannak olyan helyzetek egy ország, egy társadalom életében, amikor végig kell gondolni, hogy a jogrendszer hogyan áll az ügyhöz. Ma Magyarországon a jogrendszer, benne az alkotmány lehetővé teszi, hogy ilyen végkielégítések kifizetésre kerüljenek, hiszen ezeket a pénzeket kifizették - indokolta.
A különadó ügyében gyors lépésre volt szükség - húzta alá Lázár János. Beszámolt arról is, hogy az eredeti terv az volt, hogy október 31-ig visszaszedik az indokolatlan végkielégítéseket, most az a terv, hogy március 31-ig az érintetteknek be kell fizetniük az APEH-nak a 98 százalékos különadót. A különadó és a rendkívüli adó az európai joggyakorlatban egyáltalán nem ismeretlen - jegyezte meg Lázár János.