Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdaságban megújulásra van szükség + képgaléria

2013-ban létre kell hozni a közteherviselés új modelljét - szögezte le Orbán Viktor azon a rendezvényen, melyen Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK ) elnökével közösen megállapodást írtak alá a szakképzési feladatokról. A rendezvényen készült képgalériánkat itt tekintheti meg.


Dátum: 2010-11-11 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:25.373498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állam nem tudja megújítani a gazdaságot, csak a feltételeit tudja megteremteni a megújulásnak. Vállalkozások, ötletek, kitartó munka nélkül nem lesz megújulás - húzta alá a miniszterelnök. A megállapodás kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta: az aláírás csupán egy egyszeri aktus. Egy állam és egy kormány nem akkor erős, ha minden munkát maga akar elvégezni, hanem akkor, ha a munkát jól osztja szét - jegyezte meg Orbán Viktor.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a tudás, illetve az oktatás nem csak gazdasági kérdés, hanem erkölcsi is. A kormánynak erkölcsi felelőssége van abban, hogy megtanítsa dolgozni a felnövekvő nemzedékeket, és mindenkit bevonjon ebben a munkába: pedagógust, vállalkozót, szülőt. A kormány számára erkölcsi kérdés, hogy olyan közeget teremtsen, ahol úgy nőnek fel a gyerekek, azt látják és azt tanulják, hogy munkából kell magukat fenntartani, csak munkára alapozhatják családjuk jövőjét, és meg kell becsülniük mások munkáját is. A társadalmi felemelkedés és a megújulás alapja a képzés - szögezte le a kormányfő.

Nagy, ambíciózus, de reális cél, hogy 10 év alatt egymillió munkahelyet hozzunk létre. Ezzel csupán a foglalkoztatás európai átlagát érnénk el, ezért itt nem szabad megállnunk, 10-15 év távlatában azt a célt kell kitűzni, hogy a foglalkoztatási mutató szempontjából Európa vezető országa legyünk - húzta alá Orbán Viktor.

Orbán Viktor üdvözölte Parragh László azon felvetését, hogy a szakképzési rendszer átalakítása mellett a felnőttképzésről és a felsőoktatás kérdéséről is konzultációkat kezdjenek.

A szakképzési feladatokról szóló megállapodás kapcsán Orbán Viktor fontosnak tartja, hogy ez segítséget nyújt a fiataloknak abban, hogy az iskolapadból ne a munkaügyi központba, vagy a szociális ellátórendszerbe vezessen az útjuk, hanem a munka világába.

Parragh: Elméleti helyett gyakorlatorientált képzés szükséges

Magyarországon húsz éve egy akut szakképzési válság van. Nem épült ki megfelelően a szakképzés, elméletorientált jellegű, a vállalkozásoknál folyó képzés teljesen háttérbe szorult, a rendszerváltás óta a felére esett vissza a gyakorlati idő, felére esett a szakmát tanuló fiatalok száma is - sorolta Parragh László. Magyarországon a középfokú oktatásban jelen levő tanulók mindössze 23 százaléka jár csak szakiskolákba, miközben Svájcban vagy Németországban a duális képzésben tanulók aránya 66 százalék - tette hozzá. MKIK elnöke ismertetett még egy szomorú statisztikát: hazánkban a 20 és 25 év közötti szakképesítés nélküli fiatalok 75 százaléka munkanélküli. Parragh László szerint nem teremthető egymillió új állás csupán a nagy hozzáadott értékű munkahelyekből, ügyelni kell arra is, hogy az alacsony tudással, munkakultúrával rendelkező társadalmi rétegeket is bevonjuk.

Az elnök aláhúzta: cél, hogy visszatérjünk a 2000 órás gyakorlati képzési időre, vagyis megduplázzuk a jelenlegit, és a gyakorlatigényes szakmákban a következő tanévtől induljon el a 8 osztályos iskolai végzettségre épülő, 3 éves szakmunkás-képzési modell. Elérendő feladatként kell megfogalmazni azt is, hogy növekedjen a szakmunkásképzésben résztvevők aránya, és növelni kell a cégek érdekeltségét is a gyakorlati képzésben - húzta alá. Parragh László kifejtette: 125 gyakorlat-igényes alap szakképesítés teljes tartalomszabályozását kell újragondolni az állami irányítás fenntartása mellett, és nő a kamarák részvétele a gyakorlati képzés területén.

Kapcsolódó elemek