Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU rajta tartja a szemét Írországon

"Minden szükséges eszközt bevetünk Írország megsegítésére, ha kell" - mondta az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, amikor azt kérdezték tőle, hogy elképzelhetőnek tart-e egy, a görög mentőcsomaghoz hasonlót Írország esetében is.


Dátum: 2010-11-11 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:25.741319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerdai londoni kereskedésben rekordmagasságba emelkedtek az ír államkötvényhozamok, mert elemzők szerint a piac nem bízik abban, hogy rövidtávon lehet rendezni az ország adóssághelyzetét.

A világ húsz vezető gazdaságának csúcstalálkozóján, Dél-Koreában tartózkodó Jose Manuel Barroso közölte: figyelik az írországi eseményeket, ám egyelőre támogatják a dublini kormány lépéseit, amelyek célja az államháztartási kiadások drasztikus csökkentése.

A deficit azután szabadult el Írországban, hogy a kormányzat megpróbálta pótolni a bankrendszer veszteségeit. Az unió gazdasági és pénzügyi biztosa egyébként szerdán azt jelentette be Brüsszelben, hogy Írország egyelőre nem kért segítséget az Európai Unió rendkívüli pénzügyi alapjából.

Kapcsolódó elemek