Aszfaltozzák a Duna-hidat
Az első aszfaltréteget terítik az épülő új Duna-hídon - tudtuk meg Szabó György fő építésvezetőtől. Ez a kézi erővel épülő, 4 centi vastag ún. öntött aszfalt réteg a bal oldali hídszakaszon teljes egészében elkészült.
Dátum: 2003-05-22 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:13.187872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mederhídon erre 4 centi hengerelt aszfalt kopóréteg kerül, az ártéri hídon a kopóréteg alá még egy szintén 4 centiméteres közbenső réteget is terítenek. A kopóréteget a teljes hídon, 917 méter hosszon egyszerre fogja megépíteni a Strabag Rt, az aszfaltozó alvállalkozó. Az aszfaltozás mellett nagy erőkkel folynak a festési munkák. Zajlik a jobb parti ártéri híd szigetelése, valamint a vasbeton szegélyek korrózióvédelme is. A szakember tájékoztatása szerint a híd építése a tervek szerint halad.
-s-, Tolnai Népújság, 2003. május 22.