Negyven év után kedvezményes nyugdíjba mehetnek a nők
Kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. Várhatóan 2012-ben vezetik be Magyarországon a duális szakképzést, de kísérleti jelleggel már 2011 szeptemberétől élhet a német szakképzési rendszer. 18-ról 17 évre módosul a tankötelezettség korhatára - hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón melyen Nagy Anna, Czomba Sándor és Hoffmann Rózsa számolt be a kabinet legutóbbi döntéseiről. Ugyanitt elhangzott: a kormány nem hagyja magára a BKV-t. Tekintse meg képgalériánkat!
Dátum: 2010-11-11 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:30.420795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékoztatón Nagy Anna beszámolt a szerdai kormányülés több döntéséről. A jövőben felgyorsul a közigazgatás és az ügyintézés működése, ugyanis a kormány az Országgyűlés elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében 2011. január 1-jétől, az eddigi munkanapok helyett naptári napokban fogja megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani. Ezáltal hatékonyabb, ésszerűbb, átláthatóbb lesz a rendszer, egyszerűsödik az ügyintézés. Az eddigi gyakorlat inkább a hivataloknak kedvezett, a mostani sokkal inkább az ügyfeleknek fog - fogalmazott a kormányszóvivő.
A negyvenéves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjazásával kapcsolatban elmondta: a szerdai kormányülés döntése értelmében a jövő évtől fogva kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki a megállapított időintervallumot igazolni tudja. A munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel és -gondozással töltött időszak is. Ennek a maximuma több gyermek esetén nyolc év.
Arról is beszélt: a kormány nem hagyja magára a csődközeli állapotba került BKV-t, ennek értelmében a vállalat számára 7,5 milliárd forintot utal át; azt az összeget, amelyet még a Bajnai-féle vezetés ígért meg, de nem teljesített. A kabinet egyben arról is döntött, hogy biztosítja az 5 milliárd forintos hitelgaranciát, amelyre szintén a szocialisták tettek ígéretet.
Nagy Anna utalt rá: az elmúlt hónapokban sok döntés született a munkahelyteremtés és a foglalkoztatás kérdését érintően. Például 19 százalékról 10-re csökkent a társasági adó és több kis adó is megszűnt, amelyek megnehezítették a vállalkozások életét. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet: a munkavállalókat - főleg a fiatalokat - olyan helyzetbe kell hozni, hogy a lehetőségeket ki tudják használni.
Cél a német duális modell bevezetése
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a mai nap mérföldkő a magyar oktatás, szakképzés és a foglalkoztatás tekintetében. Az elmúlt húsz évben a bővülés legnagyobb gátjának a nem megfelelő szakképzési rendszer tekinthető, amely ráadásul túl hosszú is volt. A megszerzett végzettség a legtöbb esetben nem felel meg a munkaerőpiac elvárásainak. Úgy lehet kedvezőbb a helyzet, ha a képzési idő rövidül, a bizonyítványok valós tudásról tanúskodnak. Ahhoz, hogy ez működhessen, a munka és főleg a kétkezi munka becsületét kell visszaadnunk - tette hozzá.
A kormány egyik legnagyobb vállalása, hogy tíz éven belül egymillió új munkahelyet hoz létre, ezért nem véletlen, hogy ekkora hangsúly esik foglalkoztatásra - folytatta Czomba Sándor, aki arról is tájékoztatott: ma Magyarországon a munkanélküliek és az inaktívak táborában 900.000 ember van, akinek semmilyen szakképzettsége nincs.
Czomba hangsúlyozta: a képzés szempontjából német duális modell az, amely gyakorlatilag lehetőséget ad arra, hogy az oktatóhelyről kikerült hallgatók automatikusan munkahelyhez jussanak. Az államtitkár közlése szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eddig 26 szakmát felügyelt, most ezek száma 125-re emelkedik. Ezekben a szakmákban többek között vizsgaelnököt adhat a kamara és részt vesz a vizsgakövetelmények kidolgozásában. Az állam azonban nem vonulhat ki, megtartja ellenőrző és monitoring szerepét.
A szakképzés fokozott figyelmet érdemel
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár elmondta: az elmúlt években az oktatás leggyengébb láncszeme a szakképzés volt, ezért ennek visszaállítása halasztást nem tűrő feladat. Jelenleg az intézmények tanulóinak 30 százaléka már az első két évben véglegesen kiesik a rendszerből, nem képes teljesíteni az előírtakat. Emellett a tanulók gyakorlati tudása rendkívül csekély, nem tudnak helytállni. További probléma, hogy a fiatal szakmunkások általános képzettsége, kompetenciái, munkaerkölcse, munkamorálja, kreativitása nagyon alacsony.
Hangsúlyozta: a közoktatás színvonalát emelni kell ahhoz, hogy a szakiskolákból ne funkcionális analfabéták kerüljenek ki, hanem olyan szakemberek, akik jól képzettek és beszélnek idegen nyelveket. A problémák megoldása érdekében bevezetnék a "Híd programot", amely az általános iskolát gyenge eredménnyel elvégzők számára egyénre szabott fejlesztő programmal segítene felzárkózni akár a szakiskolába, akár a gimnáziumba történő bejutáshoz.
Kérdésre válaszolva elmondta: várhatóan 2012-ben vezetik be Magyarországon a duális szakképzést, de kísérleti jelleggel már 2011 szeptemberétől élhet a német szakképzési rendszer.
Az államtitkárasszony megjegyezte, szakiskolák eddig ugyanazokat a közismereti tárgyakat tanították, mint a gimnáziumok, de erre nincs szükség. Véleménye szerint, aki sikeres a szakmájában, az a későbbiekben szívesen tovább tanul majd. Ezért nyitottá kívánják tenni az oktatási rendszert, hogy lehetőséget adjanak a továbbtanulásra.