Szijjártó: A kormánytól senki ne várjon megszorításokat
Simor András jegybankelnököt a kormánnyal szembeni komoly sértődöttség vezérli - reagált Szijjártó Péter az MNB-elnök által csütörtökön elmondottakra.
Dátum: 2010-11-11 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:33.942446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök szóvivője újságíróknak leszögezte: a kormánytól senki ne várjon megszorításokat, a kabinet intézkedéseivel az arányos közteherviselésre, a munkahelyteremtésre és a növekedésre összpontosít.
Szijjártó Péter azt mondta: Simor András a költségvetési szférában meghatározott 2 millió forintos fizetési plafon bevezetése, azaz fizetésének csökkenése miatt személyesen sértődött meg a kormányra. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön egyebek mellett jelezte: a jegybankkal nem konzultált a kormány a 2011. évi költségvetésről.
A miniszterelnök szóvivője a jegybankelnök szavaira reagálva úgy vélekedett: nem csoda, hogy Simor Andrásnak nem tetszik az új magyar adórendszer, mert az a magyar emberek és az ország talpra állásának érdekét szolgálja az off-shore cégek érdekei helyett. Sajnáljuk, hogy a jegybank nem ért egyet az arányos közteherviselés megvalósításával, márpedig megszorításokat senki ne várjon a nemzeti ügyek kormányától, az emberekről újabb bőrt lehúzni lehetetlen - fogalmazott a szóvivő.
Leszögezte: a kormány nem az előző szocialista kormányok sikertelen és kudarcra ítélt gazdaságpolitikáját kívánja folytatni. A költségvetésből a strukturális reformokat hiányoló MNB-kritikára azt mondta: nem volt még olyan kormány Magyarországon, amely ilyen rövid idő alatt ilyen komoly reformokat kezdett el, mint az Orbán-kabinet.
Példaként említette a nemzeti együttműködés politikai rendszerének felépítését, azaz azt, hogy jóval kisebb létszámú a kormány, mint korábban, hogy az önkormányzati képviselőtestületek létszámát megfelezték és a maihoz képest fele annyi képviselője lesz az Országgyűlésnek a jövőben.
Mint mondta, komoly gazdasági- és adóreform keretében az eddigi aránytalan, bonyolult adórendszer helyett egyszerű, arányos, családokat, munkát támogató adórendszer jön létre; a kormány megteremtette a lehetőségét annak, hogy a biztonságot jelentő állami nyugdíjrendszerbe térjenek vissza az emberek a "nyugdíjtőzsdéről", ahol befizetéseiket kockáztatják - közölte Szijjártó Péter.
Arra az MNB-kifogásra, miszerint a jegybankkal a kormány a törvény-előkészítés során nem egyeztet, azt válaszolta: erről a nemzetgazdasági minisztert kellene megkérdezni. Ismerve a miniszter "alaposságát", Szijjártó Péter nem gondolja azt, hogy Matolcsy György törvényileg nem megalapozottan nyújtotta volna be a költségvetést az Országgyűlésnek.
Az MNB egy másik megállapítására, miszerint különadók és a jövedéki adó emelése inflációnövelő hatású, a szóvivő úgy reagált: ez a "kákán való csomókeresés". Úgy tűnik, hogy a "jegybankelnök a személyes sértődöttségét nem tudta továbbra sem levetkőzni" - fogalmazott.