Ingatag szocialista erkölcs - Keller egymilliót fizet rágalmazásért
Nem vagyoni kár címén egymillió forint megfizetésére kötelezte Keller László szocialista országgyűlési képviselőt a Pest Megyei Bíróság csütörtöki jogerős ítéletével abban a személyiségi jogi perben, amelyet a Béhm Ügyvédi Iroda indított a politikus ellen.
Dátum: 2003-05-22 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:13.768844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Béhm Ügyvédi Irodának az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az ügyben másodfokon eljáró testület helybenhagyta a Budaörsi Városi Bíróság múlt év október 29-én született ítéletét, amely ellen Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi
politikai államtitkára akkor fellebbezett.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indoklása szerint Keller László 2000 decemberében a tv2-ben és 2001 januárjában az ATV-ben valótlanul állította, hogy az ügyvédi iroda színlelt szerződéssel jutott 60 millió forintos sikerdíjhoz a Környezetgazdálkodási Intézet adóellenőrzésével kapcsolatban, valamint, hogy az iroda vezetője egy korábban megszerzett kapcsolatrendszerét használta fel az ügy megoldására.
A bíróság kötelezte az alperest, hogy saját költségén, szükség esetén fizetett hirdetésként a tv2 és az ATV műsorában az ítélet rendelkező részét tegye közzé kommentár nélkül, a jogerőre emelkedéstől számított 30 napon belül.
Keller László az MTI érdeklődésére elmondta: nem kíván nyilatkozni az ügyben.
MTI - fidesz.hu