Holding létrehozásáról döntött a kaposvári közgyűlés
A városi közgyűlés csütörtöki ülésnapján Szita Károly polgármester szóbeli kiegészítőjében a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú holding működésével kapcsolatosan stratégiai célként fogalmazta meg, hogy az "a Dél-Dunántúlon megkerülhetetlen, jelentős erővel bíró gazdasági társaság legyen".
Dátum: 2010-11-11 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:37.355518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta: a holding megalakításának elsődleges célja a hatékonyabb, költségtakarékos gazdálkodás, hogy ezáltal kordában tudják tartani a közszolgáltatás díjait.
Ahhoz, hogy jelenlegi árstruktúrát tartani tudják, az önkormányzat több mint félmilliárd forint támogatás ad évente a intézményeinek, közszolgáltató cégeinek - mondta Szita, hozzátéve: cél tehát az is, hogy ez az összeg a jövőben évről évre csökkenjen.
Kaposvár polgármestere elvárásként fogalmazta meg azt is, hogy a holding - kihasználva gazdasági erejét - a kaposváriaknak nyújtott szolgáltatások minőségét megtartva és növelve máshol is piacot szerezzen, nyereséggel és haszonnal árulják "kifelé" a szolgáltatásukat, aminek a hasznát a kaposváriak látják.
Szita Károly jelezte: szakértők még vizsgálják, de a decemberi közgyűlésen arról is döntenek, hogy a Kapos Televízió és Rádió Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő, valamint a Városi Sportcsarnok és Létesítményei gazdasági társasággá alakulva bevonható-e a holdingba, amelynek 2011. január 1-től már biztosan tagja lesz a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt., a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt., a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt., a Kaposvári Nagypiac Kft., a Kaposvár Jégcsarnok Kft., a Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft., valamint a Deseda Kemping Kft.
A polgármester előterjesztésére a holding irányításával Gombos Attilát, a Kapos Atlas Gépgyár Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatóját bízta meg a közgyűlés. A vezérigazgató fizetését havi bruttó 1,1 millió forintban állapították meg.