A Fővárosi Közgyűlés napirendjén a BKV ügye
Várhatóan a BKV működőképességéről, valamint a kormány által megígért támogatásról vitáznak majd a Fővárosi Közgyűlés pénteki, rendkívüli ülésén.
Dátum: 2010-11-11 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:38.017465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület ülésére küldött meghívó szerint a képviselők 16 napirendi pontról tárgyalnak majd, ezek között személyi ügyek, pályázatok, közbeszerzési ügyek szerepelnek, valamint Tiba Zsolt főjegyző távozása is szóba kerül.
Utóbbiról csak annyit lehet tudni, hogy a főjegyző mégsem december végén, hanem már novemberben távozik posztjáról, ám a döntés oka egyelőre ismeretlen. A főjegyző október 19-én nyújtotta be lemondását, és helyére a Fővárosi Közgyűlés már pályázatot is kiírt.
A képviselők értékelik a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) döntése után kialakult helyzetet. A hatóság ugyanis felfüggesztette a BKV-járművek egy részének működési engedélyét a fővárosi cég bizonytalan anyagi helyzete miatt.
A főpolgármester vizsgálatot indított a városházán és a BKV-nál, miután a működési engedély felfüggesztéséről sms-t kapott a cég vezérigazgatójától. Tarlós István az ügyben a közgyűlés előtt fél órával sajtótájékoztatót hívott össze.