Ötezermilliárd forint a bedőlt cégek össztartozása
Bődületes összeggel, ezermilliárdokkal tartoznak az államnak és a gazdasági élet szereplőinek a felszámolás alatt álló társaságok. Akad olyan polgár is ebben az országban, akinek nagyjából száz bedöntött cég van a nevén.
Dátum: 2010-11-12 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:39.390009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ötezermilliárd forint - egyes vélekedések szerint nagyjából ekkora összegű kifizetetlen tartozást hagytak maguk után azok a vállalkozások, amelyek felszámolása jelenleg is zajlik.
A hitelezők feltehetőleg hiába reménykednek abban, hogy egyszer teljes egészében viszontlátják kintlévőségeiket, az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a felszámolási eljárásokban csupán a követelések kevesebb mint öt százalékát tudják behajtani. Annyi biztosan tudható, hogy a felszámolás alatt álló cégektől 1150 milliárd forintot követel az adóhatóság.
Az érték alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) felszámolási osztályának vezetője elképzelhetőnek tartja, hogy a gazdasági élet szereplőinek további három-négyezer milliárd forinttal maradtak adósai a megszűnésre ítélt vállalkozások. Így Hodnik Ákos szerint megalapozottnak nevezhető az a becslés, amely ötezermilliárdra teszi a felszámolás útján megszűnő cégek összes tartozását - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában, melyből további részleteket is megtudhat.