Jelentősen nőtt a GDP a harmadik negyedévben
A bruttó hazai termék (GDP) az idén a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal nőtt éves bázison, kiigazítás nélkül és a naptárhatás kiszűrésével egyaránt, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a GDP 0,8 százalékkal nőtt 2010 második negyedévéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján pénteken.
Dátum: 2010-11-12 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:42.467127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elemzők 1,0-1,3 százalékos GDP növekedést vártak év/éves alapon. A mostani 1,6 százalékos éves GDP-növekedési adatnál jobbat, 2,3 százalékot utoljára 2008 második negyedévében közölt a KSH. A statisztikai hivatal most kiadott gyorsbecslése alapján az idei év első háromnegyedében a magyar gazdaság 0,9 százalékkal nőtt.
Az Eurostat módszer szerinti - szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint egyéb egyedi és rendkívüli tényezőktől megszűrt - harmadik negyedéves, éves bázisú GDP 2,1 százalékos növekedést mutat, az első három negyedévben pedig 0,5 százalékos növekedést.
A harmadik negyedévi GDP 0,8 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Magyarországon 2008 harmadik negyedévétől recessziót jeleztek a negyedéves GDP adatok a múlt év végéig, amikor először megállt a bruttó hazai termék csökkenése. Az ebben az évben megindult lassú növekedést az első negyedévi 1,0, és a második negyedévi 0,4 százalékos negyedéves növekedés jelezte.
A növekedést az ipar és az export húzóereje mellett a kissé felfelé mozduló hazai fogyasztás okozta - mondta Szabó Péter. A legújabb ipari adatok szerint a termelés az év első 9 hónapjában 10,2 százalékkal volt magasabb a bázisidőszaknál. Az elemzők várakozásánál nagyobb harmadik negyedévi GDP növekedésben szerepet játszhatott az is, hogy a tavalyi bázisadatot alacsonyabbra korrigálta a KSH. A felülvizsgálat következtében a 2009 harmadik negyedévi visszaesés 7,1 százalék helyett 7,5 százalék volt.
A KSH főosztályvezetője hozzátette azt is, hogy 2007 első negyedéve óta először az idei év harmadik negyedévében nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A statisztikai hivatal a GDP tavalyi 6,3 százalékos visszaesést mutató kiigazítás nélküli (nyers) adatát 6,7 százalékra módosította. Az Eurostat számítás szerinti tavalyi GDP adat 6,2 százalékos visszaesésről 6,5 százalékra változott.