Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Toleráns oktatással kell rendre nevelni a fiatalokat

A tehetséggondozás nyomán, ha évtizedek múlva is, de javul az életminőség - jelentette ki Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkár győri Géniusz Tehetség-nap rendezvénye előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-11-12 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:43.928566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Hiszem, hogy olyan oktatási rendszert fogunk felépíteni, amelynek mindennapi része lesz a tehetséggondozás" - mondta, azt hangsúlyozva, hogy szakítani kell azzal az évtizedes gyakorlattal, amely az oktatásban is összemosta a különbségeket.

Mint mondta, az ország egyaránt nagyon mélyre jutott gazdasági, tudományos, sport és morális tekintetben, ezért is kell elindulni "azon az úton, amely a tehetséges embereket jobban gondozza, jobban favorizálja, mint az az elmúlt években lenni szokott". Hozzátette: a tehetséggondozása a felsőoktatási és a néhány héten belül elkészülő közoktatási törvénykoncepcióban is helyet kap.

Hofmann Rózsa egy újságírói kérdésre azt közölte: a kistérségi társulási iskolák pluszfinanszírozására a költségvetésben "a pénz megvan, csak más soron", a kérdésben egyébként szakértői egyeztetések folynak. A kisiskolák újraindítására pedig pályázatot írnak ki a jövő évben; ebből tízes nagyságrendben indulhatnak újra alsó tagozatok.

A mintegy két és fél ezer résztvevővel, az Egyetemi Csarnokban megrendezett tanácskozáson az államtitkár arról beszélt: a pedagógus számára az a legnagyobb boldogság, ha diákjai boldogulnak, szárnyalnak, túlszárnyalják magát a pedagógust is. Mint mondta, gyerekközpontú, toleráns oktatással kell rendre, munkára, felelősségvállalásra nevelni a fiatalokat.

Kapcsolódó elemek