Bús: Nem tehetünk különbséget a nélkülözők között
Gazdasági társaság és önkormányzat összefogásával épül három ingatlan a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Felsőzsolcán. Az első elkészült házat pénteken adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban.
Dátum: 2010-11-12 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:46.805175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezek a házak nagyobb biztonságot nyújtanak a természeti katasztrófák, így az árvíz ellen is. A monolit vasbeton lakóház alapkövét szeptemberben tették le, a technológiának és szakértelemnek köszönhetően pedig péntekre az egyik beköltözhetővé vált, és a másik kettő is hamarosan.
A svájci érdekeltségű Holcim a három épület megépítéséhez összességében 28 millió forint támogatást nyújtott. Budapest III. kerületi önkormányzata 8,3 millióval segített, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat pedig egyenként kétmillió forintos támogatást nyújtott a házak berendezéséhez.
A jövőben biztonságban érezheti magát az árvízkárosult három gyerekes Dudás család Felsőzsolcán, akiknek oda lett a lakásuk 2010 júniusában.
Nem tehetünk különbséget a nélkülözők között aszerint, hogy az ország melyik településén élnek, katasztrófa esetén a szolidaritás nem állhat meg Óbuda-Békásmegyer határainál, ezért is éreztük kötelességünknek, hogy lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtsunk egy felsőzsolcai fedél nélkül maradt családnak - mondta Bús Balázs, Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
A monolit vasbeton technológia nagy előnye az időtállóság és a természeti katasztrófák elleni nagyobb biztonságot adó szerkezet. Ez az épület és a hamarosan elkészülő másik két monolit lakóház például szolgálhat arra, van tartós, masszív megoldás, s kevesebb, mint 60 nap alatt megépíthető - mondta Richard Skene, a Holcim elnök-igazgatója.