Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányzati Infokommunikációs Fejlesztési Ügynökség alakul

Szerdán és csütörtökön újabb rendezvényeken mutatta be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára a Digitális Magyarország vitairatát.


Dátum: 2010-11-12 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:47.846031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTA Zeneteremében szerdán az ITbusiness szaklap szervezésében újabb állomásához érkezett a Digitális Konzultáció.

Nyitrai Zsolt az Informatikai Vállalkozások Szövetségének vezetőjével, Laufer Tamással vett részt ezen a rendezvényen, melyen úgy fogalmazott, ez az első ágazati stratégiai terv, mely elkészült és immár a társadalmi párbeszéd keretében formálódik.

Csütörtökön kezdődött az Infotér konferencia az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai Vállalkozások Szövetségének közös szervezésében Balatonfüreden.

A konferencián Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár bejelentette, a kormányzati informatikai rendszerek racionalizálására Kormányzati Infokommunikációs Fejlesztési Ügynökséget hoznak létre.

Az új ügynökség létrehozásáról szóló jogszabálytervezet még elfogadásra vár, de az olcsóbb és átláthatóbb állam működéséhez konszolidálni kell a szervezeteket, az alkalmazásokat és a hálózatokat - tette hozzá az államtitkár, aki előadása után az IVSZ elnökségével egy külön egyeztetésen is áttekintette a Digitális Magyarország vitairat legfontosabb pontjait.

A Digitális Magyarország vitairatát itt tekintheti meg

Kapcsolódó elemek