"A parancsot a feljebbvaló, ám a bizalmat maga az ország adja"
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint Magyarországnak jól képzett, tettre kész, elhivatott és hűséges katonái vannak. Az államfő pénteken, a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisán megtartott, Új lendület 2010 elnevezésű hadgyakorlaton hangsúlyozta: a katonaság nem pusztán technika és szakmai tudás, hanem hűség, ragaszkodás és becsület is egyben.
Dátum: 2010-11-12 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:50.045197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál köztársasági elnöki beiktatása óta első alkalommal ismerkedett személyesen a Magyar Honvédség képességeivel, felkészültségével és felszereltségével. A gyakorlat annak demonstrálására is szolgált, hogy a magyar haderő - az elmúlt időszakban több "éles helyzetben" is bizonyított - katasztrófavédelmi képességein túl földön, vízen és levegőben egyaránt képes szavatolni az ország katonai biztonságát is.
A közelharcból, valamint statikus és dinamikus bemutatókból álló program forgatókönyvét némileg átírta az időnként viharossá fokozódó szél. Emiatt a Gripen vadászgépek, a Mi-24-es harci helikopterek, valamint az ejtőernyősök bevetésével járó imitált harci cselekmények egy része elmaradt, illetve módosult.
Az ország tíz katonai alakulata által előkészített és a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére sikeresen végrehajtott hadgyakorlat végén az államfő köszönetet mondott és elismerését fejezte ki a résztvevőknek. Kijelentette: "a látottak a kívülálló számára egyenesen lenyűgözőek. Én azonban már nem számítok kívülállónak."
Felidézte: meghatározó esemény volt az életében, amikor idén az augusztus 20-i ünnep alkalmából részt vehetett Budapesten azon a tisztavatáson, ahol először zúgott fel a katonák A hazáért, mindhalálig! köszönése.
Utalt rá, hogy a nemzethez, a hazához minden embernek saját családja iránti ragaszkodásához hasonló módon kell kötődnie. A katonaság éppen ezért ma is dicső, tiszteletre méltó hivatás. "A katona hivatalából hős, és mindenkor példája annak, hogy van értelme hősnek lenni" - húzta alá.
Hangsúlyozta: a katonaság nem pusztán technika és szakmai tudás, hanem hűség, ragaszkodás és becsület is egyben. "A parancsot a feljebbvaló, ám a bizalmat maga az ország adja" - fogalmazott Schmitt Pál, hozzátéve: Magyarországnak jól képzett, tettre kész, elhivatott és hűséges katonái vannak.
Kijelentette: mint köztársasági elnök összekötő kapocsként szeretne működni a honvédség, a polgárok és az állam között, és szándékában áll segíteni a magyar haderőt abban, hogy minden támogatást megkapjon feladatainak végrehajtásához.
Az államfő a bemutató után a szolnoki helikopterbázison együtt ebédelt vendéglátóival és az Új lendület 2010 elnevezésű hadgyakorlat végrehajtásában közreműködő katonákkal.