Fellegi kezdeményezte az autóbeszerzések felfüggesztését
A fejlesztési miniszter a MÁV és a Posta személygépjármű-beszerzéseinek felfüggesztését kezdeményezte - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Dátum: 2010-11-12 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:50.403460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezte a már megindított beszerzési eljárások azonnali, részleges felfüggesztését a MÁV Zrt. és Magyar Posta Zrt. vezetőitől 2010. november 11-én. A személygépjárművekre vonatkozó beszerzési igényeiket a vállalatoknak összhangba kell hozniuk a kormány takarékossági intézkedéseivel. A tárcavezető visszajelzést vár a társaságok vezetésétől a haladéktalanul megindítandó felülvizsgálatok eredményéről, a közfeladatok folyamatos ellátása érdekében megtett átmeneti intézkedésekről - olvasható a közleményben.
Hozzáteszik: egyértelmű elvárás az állami tulajdonú vállalatokkal szemben, hogy minden esetben átlátható módon, első helyen a költséghatékonysági szempontokat szem előtt tartva járjanak el beszerzéseik előkészítésénél és lebonyolításánál. E törekvés hangsúlyosan megjelent már az első kormányzati akciótervben is.