Meghosszabbítják Hagyó előzetes letartóztatását
A Fővárosi Főügyészség indítványozta Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának újabb három hónappal való meghosszabbítását - mondta el a Magyar Nemzetnek Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője.
Dátum: 2010-11-13 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:53.211258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap emlékeztet, hogy a volt MSZP-s főpolgármester-helyettest bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával május 14-én vették őrizetbe, majd három nappal később letartóztatták, így jövő szerdán lesz fél éve, hogy börtönben ül.
A főügyészség álláspontja szerint egyrészt a bűncselekmények tárgyi súlya, a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt indokolt fenntartani a letartóztatást, másrészt, mert fennáll a büntetőeljárás meghiúsításának, az összebeszélésnek és a tanúk befolyásolásának a veszélye - mutatott rá a szóvivő.
Fazekas Géza elmondta azt is, hogy az eddigi 18-ról 21-re bővült a gyanúsítottak köre, és az eddig eljárás alá vontak közül is többeket újabb bűncselekményekkel gyanúsítottak meg. Az újabb terheltek azon cégek képviselői, amelyekkel a nyomozás eddigi adatai szerint felesleges szolgáltatásokra szerződött a BKV vezetése - írta a Magyar Nemzet.
A lapnak a szóvivő elmondta azt is: a BKV a napokban jelezte, hogy polgári jogi igénnyel kíván élni a büntetőeljárásban, aminek az a jelentősége, hogy így a nyomozó hatóság nagyobb vagyoni kört zárolhat. A zárlat így olyan vagyoni elemekre is kiterjedhet, amelyek nem a gyanúsított nevén vannak, de visszavezethetők hozzájuk.