Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: A válságadó egy három évre szóló modell

A válságadó egy három évre szóló modell - erősítette meg az Magyar Televízió Este című műsorában Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője arra a kérdésre, hogy 2012 után újabb adókkal sújtják-e a bankokat és óriásvállalatokat, azt mondta: az Orbán-kormány az új közteherviselési modell mellett teszi le a voksát, így 2012 után is lesz valamiféle arányos közteherviselés a nagycégek számára.


Dátum: 2010-11-13 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:51:54.298373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Este című műsorában

Arra a kérdésre, hogy lesznek-e új szereplői az új arányos közteherviselési rendszernek, Szijjártó nem nevezett meg egyetlen újabb nagyvállalatot sem, de megerősítette: folynak a tárgyalások az új cégekről, akiktől szintén elvárják, hogy arányosan vállalják a közterheket.

Szijjártó arról is beszélt, hogy mi van akkor, ha a vállalatok a lakosságra terhelik a válságadóból fakadó bevételkieséseiket. A miniszterelnök szóvivője szerint, mivel például a távközlési piacon óriási verseny van, ezért a fogyasztók, majd azt a telefonszolgáltatót fogják választani, amelyik számukra a legkedvezőbb tarifát kínálja - tette hozzá. A kormány, amikor úgy döntött, hogy válságadót vet ki, akkor nem csak a bevételi tételét kell mérlegelnie.

Szijjártó Péter szerint nem lehet csörtének értelmezni azt, hogy Járai Zsigmondot jelölték az MNB felügyelő bizottságába, a Salamon-féle kétkamarás parlamentre vonatkozó javaslatról pedig azt mondta: még folynak a tárgyalások és várják még a véleményeket.

Arról pedig, hogy januárban elzárják-e az ukránok megint a gázcsapokat, Szijjártó azt mondta: Ukrajna kiszámítható biztos partnere szeretne lenni, mind az Európai Uniónak, mind Magyarországnak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2642, 'source_type': 'media', 'source_id': 6056, 'target_type': 'article', 'target_id': 101706, 'relation_type': 'describes'}