"Ugyanaz a Schmitt Pál maradok, akit megismertek"
Az MNO vendége volt csütörtökön Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A politikust többek közt a Fidesz melletti elkötelezettségéről, az alelnöki feladatokról, illetve a 2012-es olimpiáról kérdezték az olvasók.
Dátum: 2003-05-22 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:15.306508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mindig meghatározott értékek mentén éltem; belső fejlődésemben most jutottam el arra a pontra, hogy azokat nyilvánosan is felvállalom, sőt a magam szerény eszközével mostantól erősíteni is kívánom - jelentette ki a Szövetség alelnöke. - A Fidesztől komoly erkölcsi támogatást kaptam, amikor főpolgármester-jelöltként indultam. Megtiszteltetés számomra, hogy a Szövetség alelnökévé választottak; igyekszem legjobb tudásom szerint hozzájárulni ahhoz a célkitűzéshez, hogy a Szövetség valóban a magyar és az európai közélet fontos szereplőjévé váljon - válaszolta Schmitt Pál arra az olvasói kérdésre: miért a Fidesz mellett kötelezte el magát. A politikus hangsúlyozta: a Szövetségbe történő belépéssel ugyanaz a Schmitt Pál maradt, illetve marad, akit korábban megismert a közvélemény. - Politikai ellenfeleimet sosem fogom ellenségnek tekinteni, és első leszek, aki gratulál, ha olyat tesznek, amely a nemzet felemelkedését szolgálja, s amit magam is jó szívvel megtettem volna - fűzte hozzá.
Schmitt Pál elmondta: már körvonalazódik az alelnökök munkamegosztása; míg Pokorni Zoltán rendelkezik kormányzati tapasztalatokkal, és régebbi - mint fogalmazott -, profi politikus, addig ő a civil szférából érkezett, más jellegű tudással és tapasztalatokkal felvértezve. - Én fogom koordinálni az európai parlamenti választás előkészületeit, és magam is szerepelek majd a jelöltek között. Az is eldőlt, hogy alelnökként mely tagozatokat koordinálom majd: a kulturális, a zöld-, a nyugdíjas és a nőtagozat szervezését segítem elő. Természetesen a civil szervezetekkel, a polgári körökkel való kapcsolattartásból is ki akarom venni a részem, és mint csapatember, készen állok bármely olyan területen dolgozni, ahol a Szövetség azt igényli - hangsúlyozta.
A Magyar Olimpiai Bizottság élén betöltött pozíciójával kapcsolatban Schmitt Pál elmondta: láthatólag alábbhagyott a kezdeti nekibuzdulás, hogy elnöki posztjáról elmozdítsák. - Nem is lenne szerencsés egy évvel az olimpiai játékok előtt az állami és a civil sportirányítás legfelsőbb szintjén változtatásokat eszközölni. A MOB elnöksége szerdán biztosított bizalmáról, ami kiváltképp jó érzés volt. Természetesen igyekszem a politikát a sport-szakmai kérdésektől elkülöníteni - szögezte le a MOB elnöke, aki, mint mondta, sajnálattal vette tudomásul a kormány döntését, hogy Magyarország nem pályázik a 2012-es olimpia rendezésére. - Nem volt szerencsés, hogy a megvalósíthatósági tanulmányban a Budapesten óhatatlanul szükséges nagyberuházások költségeit (hidak, vasutak, metró, reptér, körgyűrű stb.) együtt emlegették a kizárólag a játékok céljait szolgáló sportberuházásokkal. Így a sok ezer milliárdos összeg valóban sokkolóan hatott. Bízom abban, hogy - mint az már elhangzott - a kormány nem mond le végleg a játékok rendezéséről: megvizsgálja egy későbbi, 2016 vagy 2020-as olimpia pályázatának lehetőségét. A legfrissebb hírek szerint a tizenhárom év múlva megrendezésre kerülő játékokra már Prága is jelentkezni kíván - hívta fel a figyelmet Schmitt Pál.
Forrás: www.mno.hu