A japán befektetők bíznak Magyarországban
Újabb japán beruházások indulhatnak Magyarországon, a már megtelepedett cégek újrabefektetéseinek, részint új vállalatok megjelenésének köszönhetően, miután Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár több japán nagyvállalattal, állami és szövetségi vezetővel tárgyalt az elmúlt napokban Japánban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Dátum: 2010-11-14 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:00.930957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Becsey Zsolt találkozott a Suzuki Tosihiróval, a Suzuki Co. vezetőjével, aki jelezte, hogy Magyarországon nem terveznek további leépítéseket, sőt újabb fejlesztések várhatók. Az államtitkár tárgyalást folytatott a Japán Gyáriparosok Szövetségének vezetőivel, továbbá a Mitsubishi Heavy Industries, az Asahi Glass, a Bridgestone és az Ibiden vezetőivel. A tárgyalópartnerek visszaigazolták a magyar gazdaság versenyképességének és hitelességének javulását - áll a közleményben.
Magyarország számára Japán elsősorban befektetési partnerként jelentős. Japán működőtőke-befektetéseinek állománya jelentősen nőtt az elmúlt években. Becslések szerint a Magyarországon befektetett japán tőkeállomány jelenleg 2,5-3 milliárd euró. A JETRO (japán külkereskedelmi szervezet) budapesti irodájának felmérése szerint ma 109 japán érdekeltségű cég működik Magyarországon, közülük 41 folytat termelési tevékenységet.
Az idén az első nyolc hónapban a Japánból származó magyarországi import 935 millió euró volt, 6 százalékkal bővült egy év alatt, az export sokkal jelentősebben, 58,8 százalékkal 302,5 millió euróra nőtt.