A különadó és a szabályozás között nincs összefüggés
A piaci folyamatok indokolják a gázmoratórium felfüggesztését a nemzeti fejlesztési miniszter szerint. A kormány várhatóan a jövő héten jelenti be, hogy januártól hogyan változik a gáz ára. Fellegi Tamás a Hír Televíziónak azt mondta: a gázáremelési moratórium az év végén megszűnik.
Dátum: 2010-11-14 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:01.979015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztérium jelenleg is tárgyal a szolgáltatókkal. A tárcavezető azt ígéri, az energiacégek nem fogják tudni a "kétszámjegyű gázáremelésre" vonatkozó terveiket érvényesíteni.
A miniszter visszautasítja azokat az ellenzéki vádakat, hogy a energiaszektort sújtó válságadó bevezetése miatt kénytelenek emelni a gáz árát, Fellegi Tamás szerint ennek piaci okai vannak. A tárcavezető azt mondta, mindössze annyiban van összefüggés a gázárszabályozás és a különadó között, hogy a különadó az egy jelentős tétel a tárgyalások hangulatában. Mint mondta, "kétségtelen, hogy a szolgáltatók egy része más tárgyalási stílust, tempót vett föl a különadó megjelenése óta".