Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hunvald tudta, hogy lehallgatják


Dátum: 2010-11-15 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:04.147709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, hogy lehallgatják. Két évvel ezelőtti - titkos adatszerzés során keletkezett, mára nyílttá tett - telefonbeszélgetései szó szerinti leiratai szerint a Gyurcsány-korszakban is nagypolitikai ambíciókat, de legalább főpolgármesteri terveket dédelgető Hunvald utalt az akkor már érlelődő BKV-s botrányra. (...)

2008. május 7-én Máriási Károllyal, jogi tanácsadójával egyebek mellett azt közölte: "van egy információm, hogy ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni, mert őnála borul össze minden a fővárosban, és nem akarja, hogy legyen bárki, aki erősebb PR-ban, vagy bármi nála".

Bővebben az MNO-n.

Kapcsolódó elemek