Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki kell szűrni a valódi hitéletet nem folytató egyházakat

Jelen pillanatban a legtöbb érv amellett szól, hogy egy teljesen új törvényt alkossanak, mellyel kiszűrik a bizniszegyházak működését, és a valódi hitéletet támogatják - jelentette ki a köztévében az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár.


Dátum: 2010-11-15 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:04.520100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem akarjuk a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket - jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Szászfalvi László egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a kormányzat törvénnyel akadályozná meg a bizniszegyházak működését.

Mint mondta: az elmúlt húsz évben nagyon liberális volt a szabályozás. A vonatkozó törvény kétharmados, és jelen pillanatban a legtöbb érv amellett szól, hogy egy teljesen újat alkossanak.

Szólt arról is: most egyeztetnek az egyházakkal, és jövő tavasszal nyújtják be a törvényjavaslatot.

Az alapelv: rendet teremteni, kiszűrni a valódi hitéletet nem folytató egyházakat - szögezte le Szászfalvi. Hozzátette: európai mintákat vizsgálnak, az osztrák modell szerint például legalább 10 ezer hívő felett lehet beszélni egyházról, nálunk mindössze 100 főnél húzza meg a törvény a határt.

Kapcsolódó elemek