Paks: sorozatos mellébeszélés és félretájékoztatás
A Paksi Atomerőmű vezetése "végképp elvesztette hitelét, a közvélemény bizalmát és morálisan megbukott" - jelentette ki Koltai Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Tolna megyei elnöke.
Dátum: 2003-05-22 21:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:16.214149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kocsis Istvánnak, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatójának legutóbbi sajtótájékoztatóján elhangzottak nyomán azt is hangsúlyozta, hogy az erőmű vezetése az üzemzavar kapcsán a "sorozatos mellébeszéléssel és félretájékoztatással", majd "a bizalom jegyében két hete ránk zúduló információdömpinggel" csak egyre inkább el akarta terelni a tényekről a közvélemény figyelmét.
A fideszes politikus, aki korábban a megyei védelmi bizottság elnöke volt, úgy vélte: a miniszteri biztos kinevezése, valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőinek felkérése azt valószínűsíti, hogy az erőmű vezetése elvesztette a hatóság, a szakma, a zöld szervezetek és a kormány bizalmát is. Hozzáfűzte: az utolsó csepp a pohárban a személyi felelősségre vonás volt, amikor a "politikailag hű katonák a vezetőket mentő áldozatfelmutatást hajtottak végre", azzal, hogy néhány középvezetőt megdorgáltak, miközben az atomtörvény alapján az egyszemélyes és oszthatatlan felelősségű vezető a szervezeti és működési szabályzat mögé bújt.
Ma a legnagyobb biztonsági kockázatot az jelenti, hogy az atomerőmű "lebénult" szakemberei nem mernek dönteni, állást foglalni, véleményezni, és intézkedési javaslatot tenni - mondta Koltai Tamás.
MTI - fidesz.hu