Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakáshitelek: kiskaput keresnek a bankok

A Magyar Bankszövetség illetékesei egyelőre nem nyilatkoztak még, de a Blikk információi szerint elképzelhető, hogy a lakáshitelrendszer módosítása miatt mégis a kölcsönt igénylőkön csattan az ostor. Bár a bankok elvileg nem háríthatják át a csökkentett állami kamattámogatás miatti bevételkiesést, úgy tűnik, mégis vannak kiskapuk.


Dátum: 2003-05-23 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:16.515780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A módosítás nyomán kialakult helyzetben a pénzintézetek nem kapják meg az eddigi kamattámogatást, mivel azonban a kamatplafon adott, bevételkiesésüket nem fizettethetik ki a hitelt felvevőkkel. Legalábbis elviekben, hiszen számos kiskapu létezik. Ilyen például, ha arra kötelezik ügyfeleiket: nyissanak bankszámlát abban a pénzintézetben, ahol kölcsönt kapnak, esetleg élet-, vagy egyéb biztosítást köttetnek velük. A Magyar Bankszövetség jelenleg is dolgozik stratégiáján, állítólag néhány napon belül döntenek.

Forrás: Blikk

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek